Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1964-04-08
n Mindegyik PÁrtbizottság megtartotta alakuló ülését, megválasztotta a Párt- Végrehajtó Bizottságot, a titkárt és helyettesét, a Fegy. Biz, elnökét - az előzetesen jóváhagyott lista alapján, A kér.PB irányitó, ellenőrző, segitő munkájáról. A közlekedési bizottság, amelyet megbiztunlc a -kér.PB tagjóiból, nagyon rendszeres, tervszerű, áldozatos munkát végzett. Szükségesnek tartanám külön kiemelni-e bizottság tagjai sorából Krajcsovics elvtárs munkáját, aki szinte minden egyes közlekedési értekezleten résztvett és segítette azt párttapasztalatával. Ugyanígy köszönet illeti még a többi elvtársakat is, Ugy érezzük, hogy nagy segitséget jelentett az a munka, amit e bizottság végzett, A korábbi pártszervezők - jelenleg már pártbizottsági titkárok - valamint apparátusunk munkatársa Kocsis Piroska elvtársnő iq igen sikeres, eredményes munkát végeztek január 15-től kezdődően. Most elmondhatjuk, hogy a start jól sikerült és most már az irányitó munkánkon múlik, hogy ezt a startot kihasználjuk. Fontos feladat kell, hogy legyen, hogy a negyedéves munkatervet kidolgozzák, fordítsanak gondot arra, hogy a pártszervezetek munkájában hiányérzet ne mutatkozzék, mert ez nagyon kedvezőtlenül hatna vissza a párttagságra, annak aktivitására, A felmerült aggodalmak be ne igazolódjanak, Lukács elvtárs: javasolja a kérdéseket a hozzászólással egyidőben megtenni. Lázár elvtárs: Két kérdése van: 1/ ezekben az időszakokban, a politikai munka'e'lőkószitése során, a küldöttválasztó gyűléseken, fordult e elő a párt politikájával ellentétes, ferditó álláspont? 2/ A továbbiak során milyen elképzelés van az "ideiglenes közlekedési bizottság"-gal kapcsolatban, állandósítására vonatkozóan? Péntek elvtárs: Felkéri a PB titkárait, hogy készüljenek fel arra,-és a kér.PVB adjon hatáskört errenézve, - hogy az idekerülő régi párttagok anyagait önállóan intézzék.Erre vonatkozóan megbeszélést fog folytatni külön-külön mindegyik PB titkárral. tós Lékai elvtárs: Az értékelést elfogadja, A pártszervező elvtársak, Kocsis elvtársnő ténylegesen ebben a munkában, ezekben a feladatokban, nagyon áldozatos munkát végeztek, s annyival tartozunk ez ügy végrehajtóinak, hogy egy jegyzőkönyvileg is aláhúzzuk. De a jövőre vonatkozóan annyit, hogy - erre különben Csicsay elvtárs is utalt, - hogy a pártalapszervezetek a PB-k létrejötte után többet várnak az eddig végzett munkától, az eddigi szinvonaltól. Ugy gondolja, hogy ... az elvtársak a PB-ok, PVB-ok érzik is ennek jelentőségét, fontosságát, mert maguk a tapasztalatok is ezt mutatják, A kér.PB-nak is sok segitséget kell adni, elsősorban az elvi, irányitó munkához. Ilyen vonatkozásban talán szóbakerülhét az, hogy az elkövetkezendő időszakban a munkatervbe néhány dolgot, ami a köáeiedósre vonatkozik, a kér.PVB munkatervébe bekerüljön, hiszen nem kö■ zömbös számunkra a többi alapszerv számához mérten sem, a jelenlegi közlekedési alapszervi létszám. Csicsay elvtárs:Párt-politikai vonallal ellentétes álláspont egyáltalán nem merült fel, legfeljebb a demagóg hozzászólásokban, de.ezek a felszólalások megmutatták az illető hozzánemértósét is egyben. Sok helyütt beszéltek még az 1956-os mércéről a pártépités során, de ellentétes vélemény pártunk politikájával szemben nem merült fel.-6 -