Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1964-04-08

r n • -f -Az ideiglenes közlekedési bizottság további sorsa felől valószintinek n tartom, hogy a kér,PB dönteni fog, illetőleg azt véglegesíteni fog­ja, csupán arról van szó, hogy most már delegáljuk e bizottságba szakembereket is, akiket megismertünk e munka során. Lékai elvtárs javaslatával egyetért, a második félév során erre lesz mód, hogy a kér,PB munkatervében egy közlekedésre vonatkozó munka­­program szerepeljen. Úgyszintén Péntek elvtárs javaslatát is helyesli. Lukács elvtárs:Elmondhatjuk, hogy egy nagyon fontos BPB határozatot vittünk eredményesen véghez, A BPB bizalmából kerületünk kapta meg a budapesti közlekedést és ennek eredményeként kellett létrehozni az üzemi pártbizottságokat. Ennek előkészítése és lebonyolítása nem kis gond volt. Sok olyan elvtársunk volt és van, akik jártasak a közle­kedésben és ezen túlmenően readkivül nagy párt-tapasztalattal rendel­keznek. Elmondhatjuk, és rögzíthetjük, hogy a BPVB határozatának a kér,PB teljes mértékben eleget tett. Létrejöttek az üzemi PB-ok, a személyi te feltételeket ugy sikerült kialakítani, hogy ez biztosítéka az ezekben az alapszervezetekben folyó párt-politikai munka, a pártvezetés szín­vonala felfelé ivelő legyen. Amikor eleget tettünk ennek a határozatnak, akkor látnunk kell a gon­dokat is, a feladatokat, amelyekkel szembe# fogunk találkozni, amelye­ket meg kell oldanunk, ■ ' ' Ugy nyert megfogalmazást a referátumban, hogy az eszmei egységgel különösebb gond nincs, hiszen ennek jegyében küldték a pártértekez­letekre a küldötteket és foglaltak ott állást. Ezzel együtt, hogy ezt aláhúzzuk, látnunk kell, hogy a központi aka­rat erősítése, véghezvitele, nem kis gondot fog okozni. Mindig más- és más területről kaptak eddig irányítást ezek az alap­szervezetek, most pedig egy területről fognak irányítást kapni a vállalati pártbizottságok. Már az elokészités során is jelentkezett nehézség e tekintetbe. X A pártértekezleten is volt nehézség e tekintetben, pl. a BHÉV-nél. Mind a magunk figyelmét, mind pedig az itt dolgozó pártmunkát válasz­­r'v tó, választott tisztséget betöltő elvtársaknak a figyelmét feltétle­nül fel kell hivnunk és ügyelnünk kell arra, hogy a központi akart,- az állami intézkedések, PB határozatok keresztülvitele, azok erő­sítése és érvényesítése a fő szempont kell,hogy legyen, A pártegységben a központi akarat végrehajtását biztosítani kell és politikai munkánkat erre kell összpontosítani. Azon túl, amit Csicsay et, mondott, hangsúlyozzuk még az előkészítés során tett, s a dolgozók köréből jött javaslatokat, pártértekezleten tett indítványokat a Végrehajtó Bizottságok dolgozzál; fel, ezekre amennyiben lehetséges és szükséges válaszoljanak, sőt e ezen túl, kezdjék meg azoknak az illetékesekhez való továbbítását. / tétem ez alatt igazgatók, főosztályvezetők, stb./ Már az indulásnál ugy kell 1 kezdeni munkánkat, hogy lássák, nagyon komolyan vettük amit ott fel­vetettek, amik ott elhangzottak, ezeknek megoldása kezdődjék meg, Természetesen az irreális.javaslatok is kapjanak választ. Nekünk, a kér.Pártbizottságnak, a Közlekedési Bizottságnak, a hátra­lévő időben és ez évben megkülönböztetett módon és gonddal kell fordulnunk ezek felé a pártszervezetek felé. Péntek et. indítványát helyesli, helyileg történjék meg a régi párt­tagok i azolása. Lékai elvtárs indítványa is helyes, a jegyzőkönyv­ben rögzítést nyert. - Mindkét indítványt a VB tagjai elfogadták, -

Next

/
Thumbnails
Contents