Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1964-04-08

r n- 5 -Mindegyik pártértekezleten a létszámprobléma és az' ezzel kapcso­latos"/ avaslatok szerepeltek. Mindenütt téma volt a jegyrendszer,- tarifarendszer, - volt aki publikálta saját munkáját, de a jel­lemző a megoldás-keresés volt. Sok aktivista szólt hozzá és az alapszervezetek és a PB kapcso­lata fo hangsúlyként vetődött fel, továbbá a nevelőmunka fontos­ságai hqy ezen keresztül a közlekedési vállalatok munkája kihat az egész fővárosra. Olyan kívánságot is benyújtottak a ker.PB fe­lé, hogy a pártiskoláztatásoknál sokkal nagyobb figyelmet fordít­sunk a közlekedési pártszervezetekre. Felvetődött a pártértekezleteken - de már előzőleg néhány taggyűlé­sen, - hogy a tömegszervezetek szervezeti felépítése jelenleg eltér az uj pártszervezeti felépítéstől. Erre vonatkozóan is hangzottak el igények, hogy ezek is szervezeti felépítésükben hasonlóak legye­nek. Funkcionált a határozatszövegező bizottság is. Pl. a FAÜ-nél. Sok olyan irreális javaslat hangzott el, mint a lakáskérdás, fizetés, nyugdij, stb., ami meghaladja a PB munkáját, A HEV-nél is hangzott el sok javaslat, de éppen pontosan az az elvtárs, akinak a dema­góg felszólalása volt, az’ volt a szövegező bizottság elnöke, és ennek dacára sem volt uj javaslata. Mutatta a politikai, szervezeti előkészítést a tényleges lelkiis­meretes, áldozatkész munkát, a megjelenés is. AFAÜ-nél lfe meg­hívottból mindössze 3 igazolt hiányzó volt, a HEV-nél 2 hiányzó és az FVV-nél 7 igazolt hiányzó volt. A pártértekezleteken pártonkivüliek is megvoltak hivva. A pártértekezletek ünnepélyesek és szerények voltak. A különböző munkabizottságok elnökeinek a kiválogatása megfelelően történt. Ezen az a körülmény sem változtatott, hogy a HEV-nél "ki­lőtték" a Szavazatszedő bizottság elnökét. A kijelölt listákban 1-1 változás történt a PÁrtbizottságok össze­tételében. CUufe \ _ A FAÜ-nél Radó elvtárs helyett Rózsa elvtárs, a titkos szavazásnál ra. —'"/Rózsa élvtÚrs bekerült a PB tagok soraiba. Az FW-nél Sitkovszki elvtárs helyett Dobos András elvtársat jelöl­ték, a jelölés, illetőleg a csere nem előnytelen. Jelenleg műszaki , ellenőr, lakatos a szakmája, 5 hónapos pártiskolát végzett, A tag­ság a listát megszavazta, A HÉV-nél Lángné elvtársnő helyett Bagyámszky elvtársat javasolták, aki 50 éves, festő és mázoló szakmáju, alapszervezeti párttitkár, A jelölés során a listán ellenvélemény nem merült fel, hanem javas­latok hangzottak el. Javasolták azt a Halász elvtársat, aki megle­hetősen demagóg volt és még 3 javaslat hangzott el. Összesen két elvtárs kapta meg az 5° %-ot, ill, annál több szavazatot, így plusz­ként kerültek fel a listára. Érezhető volt az egész pártértekezlet hangulatán, és bizonyos tájé­koztatást is kaptunk előre, hogy két vonalon bizonyos elvtársak egy 1 része nem ért egyet a személyi elgondolásokkal, amelyet előzőleg a kér.PVB jóváhagyott. Ez a szavazásnál meg is mutatkozott, mert na­gyon sok kihúzás történt. Vgül is Rózsa és Molnárné elvtársak neve­it is nagyon sokan kihúzták, majd érvényesen a 147 szavazatból Rózsa elvtárs 12o-t, Molnárné elvtársnő pedig I08 szavazatot kapott. Ténylegesen ibéteé&VRózsa elvtársat 4-9-en ós Molnáráét 66-an húzták ki. Sajnos a nagy zavarban elkerülte figyelmünket, a KB-nak azaz utasí­tása, hogy ha kevesebbet huznak ki, mint amennyit beírnak, akkor az eredeti lista az érvényes^ .

Next

/
Thumbnails
Contents