Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1972-06-07
r n- 3 -A tapasztalatok azt mutatják, hogy a Szervezeti Szabályzatnak a pártélet rendszerességére vonatkozó előírása is gyakorta túlzott terheket ró aá idős elvtársakra.- A kerület egészét tekintve a körzetekbe tartozó párttagságon belül többféle okból kisebb-nagyobb konfliktusok vannak, s ezek is korlátozzák a körzeti pártszervezetek kisugárzását. Egyre jobban érződik a régi alacsonyabb nyugdíjjal rendelkező kés az ujabb magasabb nyugdíjjal rendelkezők közötti feszültség*- A 60 éven főiül már jelentős korkülönbségnek számit 3-4 esztendő is. S miután a körzetek átlag életkora igen magas, a most nyugállományba vonulók nem szívesen jelentkeznek át. Az átjelentkezéstől való húzódósása mögött gyakran tapasztalható az az aggodalom, hogy !!aktiv pártéletet kell feladni olyan közösségért, ahol nem folyik igazi politikai munka s csupán egyéni panaszokról, gondokról, betegségről beszél mindenki, bármilyen komoly és fontos téma legyen is napirenden.” Az átjelentkezéssel kapcsolatban két ellentétes vélemény és gyakorlat érvényesül. A körzeti pártszervezetek vezetőségei egybehangzóan azt kívánják, hogy a felsőbb pártszervek ha kell adminisztratív eszközzel is, szerezzenek érvényt az átjelentkezésre vonatkozó határozatnak. Az üzemek, vállalatok viszon.t hajlamosak 0 nyugdíjba menő párttagok visszatartására. Arra hivatkoznak - amit nyugdíjasokkal folytatott beszélgetések is megerősítettek hogy az idős elvtársak érzelmileg kötődnek 0 régi kollektívához és félnek, hogy a körzetben jóval alacsonyabb a felkészültség, a politikai és kulturális színvonal, mint amihez a munkahelyi szervezetben hozzászoktak. Az érvek között szerepel az is, hogy a nyugdíjasok munkát vállalnak vagy választott tisztséget töltenek be a régi helyükön és ez is odaköti őket. Hivatkoznak arra is, ha átjelentkeznek, elvesztik azokat a vállalati juttatásokat, amelyeket mint nyugdíjasok élveznek. Tény és való, hogy 0 nyugdíjba menők jó része nem szívesen jelentkezik át a körzetekbe. Véleményünk szerint viszont nem sok köszönet lenne abban, ha hetározatilag kényszeritenénk az átjelentkezést. Ez sem beilleszkedésüket nem tenné könnyebbé, sem munkákédvüket, politikai aktivitásukat nem növelne. Ssz. 963. u -rtd