Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1972-06-07
r n m A körzeti pártszervezetek megerősítésében elsősorban nem az idős és munkában megfáradt elvtársakra kell támaszkodni, hanem inkább a fiatalokra, akik pártmunkájúkát a munkahelyi pártszervezet megbízásából a lakóterületükön végzik.- A körzeti pártszervezetek vonzereje és tevékenysége szempontjából nem közömbös technikai ellátottságuk. /II. sz. melléklet/ «. A körzetek kivétel nélkül mind "kényszerűé lyiségben1* működnek; volt üzlethelyiségben vagy egykori lakásban. A 12 körzet közül nyolc társbérletben van. Mindössze két körzetben áll rendelkezésre a nagytermen kivül még két. kisebb szoba. Négy körzet emeleten nyert elhelyezést. Tekintettel a tagság idős korára, ez is hátrányosan befolyásolja a rendezvények látogatottságát. Nem megnyugtató a fűtés megoldása sem, 9 helye# szénnel tüzelnek, háromban gázzal és egyben szénnel ós olajjal. A helyiségek tiszták, de a belső berendezés kopott, elnyűtt, nem teszi otthonossá a párthelyiséget. Tv-vc-1 és rádióval valamennyi körzet rendelkezik, hangerősitővel 9, vetítővel csupán egy. A körzetek jelenlegi felszereltsége mellett majdnem illúzió minden olyan elképzelés, hogy klubélet kifejlődhessék, bár néhány körzetben van ilyen irányú erőfeszítés. Nehezen képzelhető el az is - bármennyire kívánatos volna hogy a körzet a fiatalok nagyobb csoportjait vonzza magához.- A körzeti, pártszervezetek a pártólet belső követelményeinek megfelelnek, de a lakosság tudatának formálásában már nem ilyen egyértelműen pozitiv a mérleg. Befolyásuk erősen korlátozott. A párttagságnak legjobb esetben a fele, esetenként azonban csak 1/3-s tekinthető aktívnak, vagy még kevesebb /pl- a VII/4. körzetben a 22o tagból mindössze 6o fo/ s kb. 1/3-a állandóan beteg. Ezt a viszonylag kis létszámú ós alctiv magot nem veszi körül pártonkivülick széles gyűrűje. Nincs rendszeres kapcsolatuk a lakóterületen élő, de nem a körzethez tartozó párttagokkal, azok politikai munkájára nem mindig számíthatnak. Ezért egy-egy körzetben 40-30 idős kommunistára hárulna az a feladat, , hogy többezer főnyi lakosság körében politikai munkát végezzen. A pártbizalmiak erejét már az is kimeríti és gyakorta meghaladja, hogy a szervezeti élet kötelezően előirt formáira - taggyűlésekre, pártnapokro - mozgósítsanak. Ssz.964. I ^ L.-------------------------x