Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.12.a/1)
1985-02-23
r n 81 Az idén 2 úttörőcsapatban uj formaként érdeklődési körök szerint alakultak meg a rajok, nem a hagyományos egy osztály - egy raj felállást követték. Mivel a tantermek zsúfoltsága egyre inkább ösztönöz arra, hogy az őrsi és rajfoglalkozásokat az iskola épületén kivül szervezzék, nagyon jó gyakorlat kezd kialakulni. Több úttörőcsapat a szülők segítségével megszervezte, hogy minden őrsgyülés családoknál, szülői felüegyelettel történjen. Ennek jó hatása érződik minden csapat munkán. Fejlődött a csapatokban a gyermekönkormányzati szervek működése is. A demokratikus jellegű nevelő iskola ugyanis csak ott működik jól, ahol a tanulók a mindennapi gyakorlatban élhetnek jogaikkal, megtanulhatnak dönteni, véleményt mondani, felelőségteljesen értékelni. Az uttörővezetőknek, a pedagógusoknak személyes példamutatása döntő jelentőségű ennek kialakításában, fejlesztésében. A VIII. Országos Uttörővezető Konferencia döntése alapján a Magyar Úttörők Szövetsége a társadalom gyermekszervezete lett, a párt a szervezet politikai irányítását végzi. Szeretnénk, ha ez a politikai irányítás segitené elérni a konferencia által kitűzött célt, hogy az úttörőmozgalom a gyermekek saját mozgalma, gyermekizü mozgalom legyen. Arra törekszünk, hogy az úttörőmozgalom vállaljon fel többet a társadalom - általuk megoldható - problémáiból, és a felnőttek is vállaljanak többet a gyermekekkel való foglalkozásból. Fontos, hogy a jövőben továbbfejlődjön az úttörőcsapatokban a politikai-nevelőmunka, a gyermekek világnézete szélesedjen, tudatosabban kisérjék figyelemmel a világ, az ország és szükebb környezetük jelentős eseményeit. ii Fejlődnie kell a hazafiságra nvelésnek. Az elmúlt 40 évben szerencsére eltűntek ennek demagóg módszerei, de sajnos eltűntek a jó módszerei is. Nagy felelősségük van ebben a párt és KISZ-szervezeteknek, a KISZ és párttag szülőknek, pedagógusoknak és minden felnőtt embernek. W " - -_j — ____________________ —i