Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.12.a/1)
1985-02-23
ielő választ. Az örtoitika mellett azt is felvetetté., hogy a felsőbb pártszerve, és a pártsajtó sem ad elegendő Útmutatást egyes ideológiai kérdésesei kapcsolatban. Keveset foglalkozna. a szocialista közgondolkodás és az erkölcs konkrét kerdeseivei. Pedig - számos észrevétel szerint - az erkölcs fellazul és ebben nagy szerepük van az uj gazdasági törekvéseknek. Kulon tételként fogalmazták meg számos helyen, hogy a partoktatasban a mindennapi élet problémáira kell markista választ adni. ff A művelődéspolitika nagy kérdéskörén belül mindeneké o a tömegkommunikációs eszközök /a sajtó, a rádió, a televízió/ munkája került az érdeklődés középpontjába. Szinte nem akadt olyan párt-alapszervezet, amely - főként a televízió, mértékben a rádió és egyes sajtéorgánumok tevékenységében is - ne kifogásolta volna a szocialista eszméinktől eltérő, gyakran azokkal ellentétes, sőt ellenséges filmek, közlemények, írások megjelenését. A művészeti élettel kapcsolatban mindenütt hangsúlyozzák, hogy értékes alkotások is születtek az elmúlt időszakban, de a legtöbb helyen egyetértenek azzal, hogy a teves nézetek gyakran nem kapnak megfelelő marxista kritikát. Szinte tó hnsv ep-vre kevésbé érvényesül a tamogaáltalános az a velemeny, hogy gy • y há-nas elve, a művészeti alkotások között tás, türes, tiltás harmas exvb, elburjánzottak a szocializmussal ellentétes alaphangnak. Kifogásolják az ideológiailag zavaros, hibás, káros nézetek kriti• csakúgy, mint a trágárság, a szabadoskátlan megjelentetecet csakúgy, ^ , , /o * fíu. és a szinházmüveszei>~ ság elburjánzását az irodalomban e* a fiiben. Lt _J r i 9 - 17 -