Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.12.a/1)

1985-02-23

Szinte mindenütt kiemelten foglalkoztak a közoktatás helyzetével. Egyöntetűnek mondható az a vélemény, hogy a kozok­­tatáspolitikai határozat végrehajtása akadozik, az oktatási re­form túl hosszú távú, s a teljesítésének nincsenek kézzel fogha­tó jelei. Pedagógus körökben fogalmazták meg, hogy az irányel­vekből sem tükröződik eléggé az oktatási reformok következetes megvalósításának eltökéltsége, bár azt jónak tartják, hogy az oktatási törvény tervezetből erősen hiányolt nevelőmunka itt kellő hangsúlyt kapott. A párttagság határozottan igényli, hogy ^ a régóta húzódó oktatási reformkísérletekben végre érdemi dön­tés szülessen, határozzák meg az elérendő célokat, s nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsüléssel állítsák helyre a pedagógus­pálya presztizset. VI. A párt és a tömegszervezetek A pártról, a párt vezető szerepéről, a pártmunka szín­vonaláról általában egységes, egyértelmű, s az irányelvekkel azonos a párttagság véleménye. Mindenütt hangsúlyozták a pártegy­ség alapvető fontosságát és ugy vélekedtek: a párt betölti ve­zető szerepét, tevékenységében érvényesülnek a lenini normák. Számos helyen megelégedéssel fogadták annak kimondását, hogy a pártéletben minden párttag egyenlő. Többen is szenvede­­> lyesen szóltak arról, mennyire veszélyes, ha a munkahelyi beosz­tási viszonyok is meghatározó szerepet játszanak a pártéletben. u — _J r n * - 18 -

Next

/
Thumbnails
Contents