Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.12.a/1)
1966-10-28/1
r “i i. r _ alkalmaztunk. A két tanácstagi beszámoló közötti időszakban rendszeresítettük, hogy csoportos beszélgetésre, illetve tapaszalatcserére hívtuk össze 2-3 tanácstagi körzet területén működő tanácstagot a tanácsi és pártaktivistákat. A megbeszélés lényege az volt, hogy a jól dolgozo körzetekben felhasználhassák. Ez a módszer hasznosnak bizoe nyúlt, amit bizonyít, hogy 42 tanácstagi körzetben a tavaszi tanácstagi beszámolókon a megjelenési átlag 183 volt. Ezt a módszert továbbra is alkalmazni fogjuk, anáál is inkább, mert a tanácstagok és az aktívák szívesen fogadják és igénylik. /"'N Ezen a területen is nagyobb eredményeket érhetnénk el, / ha a regisztrált párttagok több segítséget adnának, / de sajnos az a tapasztalatunk, hogy túlnyomó többségül! / még osak el sem megy a beszámolókra, de még akkor sem, amikor saját lakóházának udvarán van megtartva. Pedig megjelenésükkel és hozzászólásukká . magasabbra emelhetnék a politikai színvonalat. Mi ezekről az elvtársakról nem mondunk le, továbbra is igyekszünk segítségüket megszerezni. Megbeosülésünket ezek felé az elvtársak felé, akik már régebben bekapcsolódtak munkánkba, kifejezésre juttatjuk, pl. ez évben 17 esetben küldtünk levelet üzemi párt- és gazdasági szervekhez, amelyben egy-egy aktivis ta területünkön végzett jó munkájáról adtunk tájékoztatást. ^ Tömegekkel való lspcsolat és a köztük végzett felvilágosító munkában segitséget jelent a körzet területén működő tömegszervezetek munkája, amelyet igyekszünk összehangoltan irányítani. így Pl* közösen tartanak hetenként klubnapot, közösen szervezik az egyes tömegszervek által tartott előadásokra, élménybeszámolóra, elsősorban a pártonkivüli lakosság köréből a hallgatóságot. Meglátogatják a beteg párttagokat, aktivistákat, elmennek a területen lévő munkásszállásokra és elbeszélgetnek az ott lakókkal problémáikról, különösen fontos volt a közelmúltban lábrakapott áremelési hangulat leküzdéseo Kapcsolatot tartunk a terültünkön lévő iskolákká, intézményekkel ós azt hiszem, nem vagyok szerénytelen, » ha elmondom, hogy ez is eredményesnek bizonyult. A körzeti munka sokrétű, még sok mindent mondhatnék, áe ugy gondolom, helyesebb, ha arról is beszélek, hogy célszerű volt-e körzetünk kettéválasztása. Erről azért szeretnék beszélni, mert tagságunk egy része nem értett egyet a szi'fafe családként összeszokott tagság kettéválasztásával. f e— °-------------------------------------------------------------------------------------------f e