Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.12.a/1)

1966-10-28/1

r u- fe-Hogy ez helyes„volt, az igazolja legjobban, hogy eppen a kettéválás ellen szólók most a legaktívabbak és eddig a pártmunkából kevesebb részt vállalók kö­zül többen nagyobb feladatok elvégzését vállalták, és ujabb elvtársak léptek az aktívák soraioa. Ennek latható bizonyítéka volt az "öregek napjának" megrendezése, amelymár ketté választva történt és mind­két alkalommal a terem teljesen megtelt, virág, kártya* uttörőmüsor, hangulat, élmény. Azt hiszem, az eddig elmondottakból is látják az ^ elvtarsak, körzetünk tagsága hogyan igyekezett kommu­nista kötelességének eleget tenni* Körzetünk egész tagságának nevében teszek Ígéretet a Partertekezlet„„ előtt, minden igyekezettel azon leszünk, hogy erőnkhöz mérten veszünk részt a IX. Partkongresszus„határozatainak végrehajtásában. Mindent elkövetünk ainak érdekében, hogy a oártokta— tás, a tömegszervezeti munka és a területi*felvilágo­­sito munka felhasználásával minél szélesebb körben megismerjek a kongresszus határozatait és növeked­jek azoknak a száma, akik tevékenyen vesznek részt a határozatok gyakorlati megvalósításában. Németh Gyula Játékkárfcyagyár. Tisztelt Pártértekezlet, kedves elvtársak! A Pártbizottság beszámolója foglalkozik a Pártszerve­zeteknek az uj gazdasági mechanizmusra való áttéréssel a gazdaságszervező és politikai feladataival. Pártszervezetünk megbízásából, szeretnék röviden beszá­molni a partértekezletnek a játtékkártyagyár pártszer­­vezetenek a feladatok teljesítésében végzett munkájá-Vállalatunk termelésének mintegy 80 %-a export termék ami azt jelenti, hogy 196o-tól 1965-ig kb. egymillió 92o ezer dollár értékben exportáltunk. Ezért tertszer­tartotta te ?azdasagJ vezetésünk különösen fontosnak ártotta es tartja, hogy a gazdasági reform végrehaj­tására a lehető legalaposabban felkészüljünk. re£°f° terrezeb nyilvánoBságra-hoza­­tálától kezdve folyamatosan es rendszeressen pazda­tósserteraíqnT16?702?17^ azinben megtárgyaltuk az tté- i t solatos feladatainkat és az adott lehető­dések h°ZZá ÍS kS2dtÜQk 1 - 14 — |

Next

/
Thumbnails
Contents