Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.11.a/10)
1985
- 6 -1 munkájának hatékony koordinálására, hint arról cár eloltunk, as átállás első szakasza során a dolgozók érdemben vitatták meg a javasolt vállalatirányítási formát. Ezt az előkészítő bizottság - a szakszervezettel együtt - készítette elő, szervezte meg. Az átállás második szakaszában az előkészítő bizottságok többnyire átalakultak jelölőbizottságokká. Sok helyen az adott választói terület egy-egy tagjával kiegészültek. A jelölő bizottságok jelöléseiket széles körű egyeztetés után alakították ki. Egyrészt egyez-^ tettek a vállalat gazdasági vezetőivel, politikai, társadalmi szerveivel, másrészt előzetesen kikérték a dolgozók véleményét is. Ebben a szakaszban az előkészítő bizottságok /jelölőbizottságok/ munkája felgyorsult. Az anyag előkészítésének időpontjában zajlanak a VT-k tagjainak megváia sztásai. Az eddig rendelkezésünkre álló információk szerint a jelölőgyülések rendben lezajlottak, a jelölőbizottság által javasolt VT-tagokat megválasztották. Ellentmondásosabb kép alakult ki a jelölőbizottságoknak az igazgató megerősítésével kapcsolatos tevékenységéről. Azoknál a-vállalatoknál, ahol különböző belső feszültségek rontották a közérzetet, a hangulatot, ott a jelölőbizottságok passzivabbak voltak. Szerepük arra korlátozódott,.vagy korlátozódik, hogy álláspontjukat a főhatóság, illetve a^ hatáskört gyakorló pártszervezet előzetes véleményéhez, állásfoglalásához igazítják. A dolgozók véleményét inkább csak reprezentálván, szúrópróbaszerűen kérték ki. Tevékenységük nélkülözte a kezdeményezést,-inkább csak a felsőbb szintű állásfoglalások regisztrálására szorítkozott* Szerencsére ezek alkotják a kisebb hányadot* A jelölőbizottságok többségének széles körű, a dolgozók véle- _ ményének kikérésén alapuló, határozott álláspontja van* Eszel megkeresik a hatáskört gyakorló pártszervezetet, illetve a főhatóságot* A jelölőbizottságoknak as igazgató megerősítésével kapcsolatos taktikázását, illetve viszonylagos passzivitását a fentieken túlmenően részben indokolja a főhatóságok magatartása* . Egyes főhatóságok ugyanis igénylik _______________________________, r n