Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.11.a/9)
1987
Az agitációs és propaganda munka 1987,11.félévének főbb tapasztalatai időszerű belpolitikai kérdések nyomán Az országos kitekintésű társadalom- és gazdaságpolitikai agitáció és propaganda ez év második felének eddigi eredményei, illetve hiányosságai főbb vonalakban, az MSZMP KB 1987.július 2-i állásfoglalása, az országgyűlés őszi ülésszakán elhangzottak fogadtatása, valamint a konkrét gazdasági szabályozók megjelentetéséhez fűződő várakozás kapcsán az alábbiakban összegezhetők. A kerületi pártszervezetek az állásfoglalásból adódó feladataikat két fázisban hajtották végre. Még július hónap során az alapszervezetek többsége helyi adottságainak megfelelő fórumon tartott ismertetőt. A kerületi pártbizottság titkárai, tagjai, munkatársai július 3o-ig 44 kerületi pártalapszervezet gyűlésén vettek részt, tartottak előadást, válaszoltak a felmerült kérdésekre. E pártcsoport-értekezletek, taggyűlések, pártaktlva értekezletek azonban - elsősorban a nyári szabadságolások miatt - a párttagság 5o-7o %-os részvételével zajlottak. Sok esetben éppen azok a gazdasági vezetők, párt-tisztségviselők hiányoztak, akiknek a helyi teendők meghatározásában a legnagyobb szerepük lehet. Ugyanakkor egyes fórumokra számos pártonkivüli is meghi| vást kapott, elsősorban gazdasági vezetők, termelésirányitók társadalmi aktivisták. Részvételük pozitívnak értékelhető, amennyiben aláhúzta, hogy az állásfoglalás nem "csupán" a párt belső ügyeire vonatkozik, hanem társadalmunk egészét érinti.Alig hozott viszont eredményt a tekintetben, hogy jelentősen elősegítette volna az együttgondolkodást a megváltozott feltételekhez való rugalmasabb alkalmazkodás I— -i r n