Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.11.a/9)

1987

kimunkálására párttagok és párton kivüliek között. A széles körű ismertetés kétségtelen pozitívuma annak megértetése, hogy az állásfoglalás az objektiv gazdasá­gi helyzetből fakadó halaszthatatlan változások főbb irányait szabta meg, s igy azok bevezetése elodázásának gondolata a résztvevők nagy többségében fel sem merült. Nem sikerült viszont kellően tudatosítani, hogy a KB júli­usi állásfoglalása nem a korábbi gyakorlatból már ismert határozatok sorába illik. Sok helyen a "határozat", ill. "állásfoglalás" megjelöléseket szinonimaként használták. Ennek megfelelően nem-igen láttak bizonyitékot arra, hogy ez a "határozat" nem jut elődei sorsára, s akár csak főbb célkitűzései tekintetében megvalósul. Számos szkeptikus, vagy a kitűzött célok eléréséhez szük­séges feltételek hiányát kifogásoló véleményt kaptunk, me­lyek szerint pl. a beruházások hatékonysága javulására nincs semmi biztositók, a kivételezések rendszere nem szün­tethető meg, a csökkenő életszinvonal nyomán szűkül majd a fizetőképes kereslet, vagyis a jobb minőségű árúk egy része sem talál majd vevőre, stb.... A figyelem elsősorban az állásfoglalás gyakorlatba törté­nő átültetését célzó szabályozók tartalmára, s azoknak az adott gazdasági egység helyzetére, működésére gyako­rolt hatására irányult. Ugyanakkor markáns érzelmek is megnyilvánultak. A júliusi állásfoglalást megelőző héten bejelentett személyi válto­zások élénken foglalkoztatták a közvéleményt, mely az or­szág jelenlegi helyzetéért és a várható életszinvonal - csökkenésért az eddigi gazdaságpolitika kialakitásában, végrehajtásában jelentős szerepet vállalt vezetőket hi­báztatta. Ilyen módon - az új adórendszerek bevezetését 1 kivéve - az állásfoglalás iránymutatásával a közvéle­mény jóval kevesebbet foglalkozott, mint a helyzetfeltá­ró résszel. Ez utóbbit összekapcsolta a felelősségre vonás, illetve a fiatalítás szükségességének hangoztatásával, I A> r ... n 1—-

Next

/
Thumbnails
Contents