Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1986-09-25
r . ~i Sajátos gond a színházaknál és a tanintézeteknél, hogy a pályázat kiírása időben nincs szilikonban az évaddal, illetve a tanévvel ez sokszor zavart eredményez. A meghatározott időre történő megbízást néhány vállalatnál alkalmazzák, ezért e módszerről csak kezdeti tapasztalatok vannak. Ettől a formától még eléggé idegenkednek az érdekelt káderek és a vállalati vezetők egyaránt. A kádermunka demokratizmusának fejlesztésével, az új módszerek bevezetésével egyidejűleg, néhány pártszervezetnél értetlenség mutatkozott az intézkedések célját és lényegét illetően. Sok vitát váltott ki alkalmazásuk, nem támogatták a szükséges határozottsággal bevzetését és nem alakították ki a fokozott ellenőrzés gyakorlatát. A minősítések tartalma és rendszeressége javult. Az értékelés és a feladatmeghatározás konkrétabbá vált, jobban szolgálja a káderek fejlődését, segíti a nevelést. Gondot jelent, hogy a minősítésekben rögzített elvárások számonkérése nem folyamatos. Esetenként a tényleges értékítélet és az írásos minősítés tartalma különböző, a negatívumokat csak nagyon árnyaltan, vagy egyáltalán nem rögzítik. Sok helyen alku tárgya, hogy milyen megállapítások kerüljenek vezető értékelésébe, elvtelen kompromisszumok születnek, melynek gyakran a pártszervezetek is részesei. A személyzeti apparátusok a párthatározat szellemeben az állami rendelkezések betartásával végzik munkájukat. Nőtt a gazdasági vezetők felelősségérzete, az irányításuk alá tartozó területek kádermunkájáért. A személyzeti vezetők döntő hányada megfelel a követelményeknek, munkájuk szervezettebbé, tervszerűbbé vált, elismert részei a vezetésnek. Néhány vállalatnál, intézménynél a személyzeti apparátus döntően végrehajtó, adminisztratív tevékenységet végez. A személyzeti apparátus vezetői és dolgozói érzik, hogy a ko- i rábbinál nagyobb feladatok megoldására kell felkészülniök, ezért általános igény a szakirányú, szervezett képzés megvalósítása. j ' 4? j