Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1982-09-30
r n- 3 -A külkereskedelmi vállalatoknál a közgazdasági, a mérnök és a kereskedelmi végzettség kap jelentőséget. E három sajátos integrációjára volna szükség, azonban egységes képzés nincs és korlátozott a második diploma megszerzésének lehetősége. Ezt az ösztönzés sem veszi figyelembe. Külön gondként jelentkezik a nyelvtudás. A gülkereskedelmi főiskolások rendelkeznek a nyelv ismeretével, de a közgazdászok és a mérnökök ebben a vonatkozásban hátrányban vannak, ami kihat anyagi, szakmai és utaztatási lehetőségeikre.- Az AGROTEIC Vállalatnál az átszervezés miatt bizonytalanság tapasztalható. A fiatalok nem értik a szakmai koncepcióváltásból adódó uj feladatokat, s úgy vélik, hogy az átszervezés után több fiatal értelmiségit foglalkoztatnak, mint amennyire szükség volna. Ez is oka annak, hogy a jóképességű szakemberek körében nőtt a fluktuáció.- A munkahely változtatást legtöbbször a nagyobb jövedelem elérése indokolja. Gyakran előfordul, hogy az ^^jonnan belépők magasabb bért kapnak mint a régi dolgozók. A KAEV-nél a pártszervezet felmérést végzett a vállalattól kilépett diplomások körében. Megállapították, hogy többségük nem a szakképzettségének megfelelő munkakörben dolgozik, hanem olyan "divatszalonokban" helyezkedett el, ahol lényegesen magasabb a kereseti lehetőség. A fiatal műszaki és közgazdász értelmiség többségének politikai magatartása megfelelő. Nyíltan beszéltek, őszintén és határozottan mondták el kritikai megjegyzéseiket. Mintegy egynegyed részük vállal funkciót párt,- és más társadalmi szervezetekben. Munkába állásukkor elsősorban a KISZ szervezettel találkoznak, úgy vélik, hogy a vállalatok KISZ élete aktívabb, színesebb mint az egyetemeken és főiskolákon. Ez azt jelenti, hogy politikai indíttatásuk gyengébb az iskolai KISZ szervezetek alacsonyabb szintű munkája miatt. A pártszervezetek elsősorban a KISZ-en keresztül igyekeznek kifejteni befolyásukat. A fiatalok egy része közvetlenül is részt vesz a pártvezetőségekben, ami nagyobb lehetőséget biztosit a körükben végzendő politikai munkához,Sok helyen hiányzik azonban ennek jobb kihasználása. Nagyobb gondot kellene fordítani 1 5 * u:-- —_J w—-