Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1967-05-04
I— —I {C(b ) . V.J/& Megver Szocialista Munkáspárt U '/ Budapest, 1967*április 26. VI.kerületi Bizottsága B/Vl/2/St.sz: 100 Készült: 20 példányban Jelentés a Bartók Zeneművészeti Szakiskola és gimnázium pártszervezetének munkájáról* A Bartók Béla Zeneművészeti -Szakiskola és Zenei Gimnázium MSZMP* ■■ alapszerve a két intézet tanári kárát és ifjúságát hivutott irányítani politikai- ideológiai téren. Igen sokrétű és sokirányú munka és feladat hárul a helyi pártszervezetre, ami nemcsak abból adódik, hogy két intézmény tagságának és dolgozóinak, ifjúságának problémai— ' vei kell foglalkoznia, hanem abból is, hogy e két intézetben nem, csak közös órákon folyik í tanitás, hanem bizonyos tárgyakra, elsősorban a főtanszéki tárgyakat egyéni oktatásban valósítják meg a ^ tanárok* A két intézetben képezzük ki Budapest és vidéke jövendő ifjú muzsi-kusclt, akik középfokú tanulmánya.ik elvégzése .után folytathatják fel■ sőfoku zenei tanulmányaikat, hogy mint művésztanárok, illetőleg mint ének és zenetanárok szerepet, munkát, feladatokat vállaljanak zenei életűikben és főleg népünk zenei műveltségének fejlesztésében, zenekultúránk terjesztésében* Itt koll megjegyezni azt is, hogy 1966.-.szeptember 1-ig a Zeneművészeti Szakiskolához tartozott a hároméves Szektenárképző is, amely a jelzett dátum után átkerült n Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola keretébe, kivéve a Ill-ik évfolyamot, , amelynek növendékei még ebben i tanévben a Szakiskola körétében fejezik be tanulmányaikat* Az előbb emlitett átszervezés, nem járt minden zökkenő nélkül taglétszámunk alakulása szempontjából, de nogóreztük kezdetben a hatását oktató- növelő munkánkban is, mert több tanárunk átkerült az újonnan szervezett Énok- és Zenetanarképző tagozatba.^ Ezzel néhány párttag te.nár is más pártszervezetbe került és ennek átmeneti hátrányéit kezdetben meg is éreztük. A ttncv folyamán azonban ren eződtek a dolgok s bár még mindig folyamatban van nehány tan -r esetleges áthelyezése az Ének és Zenetanár tagozatba, nőst mar elmondhatjuk, hogy kezd kialakulni a stabilabb, helyzet, ami sokban hozzájárul a perspektivikusabb pártmunka szervezésének hatékonyságához. Szükséges még orról is szólni, hogy 1967* szeptember 1-ón újabb átszervezós küszöbére érkezünk. Akkor ugyanis a Zenei Gimnrziumo a Szakiskolát az illetékes minisztériumi szervek egyesitik es fa gimnázium Szakközépiskola formájában folytatja tovább- közismereti nevelő- oktató munkáját. _ ’ Ezek után áttérünk pártszervezetünk munkájának ismertetésére, faiskolánk átszervezése után párttaglétszárnunk 2ÍTfőről 10 főre csökkent. A demokratikus centralizmus alapján megválasztottuk az uj vezetose■ get. Válcsztás.után a pártszervezet vezetősége a következőképpen ClCAUpártvezetősóg titkára: Sztupár Ferenc, közismereti tanár, Szervező titkár: Sik Olga zenetanár,^ Ágit.prop.titkár: Szabó Sándor gazdasági vezető. I —--zJ.