Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1957-12-05
Voltak kiemelési törekvések nagyobb mértékben, de amikor határozottan felléptünk ellene alább fcxgBjcfcfc hagyott, de még folynak ilyen kezdeményezések. Ormos elvtárs: A Gyapjú Trösztnél az történt, hogy leváltották az osztályvezetőt és a párttitkárt tették a helyébe, ez erkölcstelen. Bley elvtárs: Olyan kiemelési törekvéssel ami arra irányul, hogy a párttitkárt behozzák a központba azzal egyetértünk pl. az építőiparban. A bírálat és Őszinteség kéhdése ez a kettő összefüggésbe van. Mindig máskép hangzik amit bejönnek elmondani, mintha leültetjük és szembe mondják egymásnak. Sok nagy pártszervezetünknél az intrika elég erősen igénybe veszi a pártszervezetek munkáját. & vezetőségeknek azt is elfogjuk mondani, hogy ez milyen kihatással van. Nagyon komolyan fel kell lépni a megalapozatlan rágalmakkal szemben, ugyanakkor a jogos kritikát elemezzék a pártszervezetek. Az, hogy vezetőerővé váltak e a pártszervezetek a vállalatoknál ezt nem merném általánosan mondani sem igen, sem nem. Milyen a pártszervezet szakmai hozzáértése, mennyiben foglal állást kérdésekben, mennyire őszinte, aszerint nő meg a tekintélye. A vezetőségválasztásnál feltétlenül ebben az irányba fogjuk vinni a munkát, elküldjük őket iskolára, többett foglalkozunk velük. Olyan jó módszereket nem tapasztaltunk amit kitudnánk emelni jó módszereknek. Vannak jóirányu kezdeményezések, helyesen foglalkoznak pl. a Mogürtnél a KISz.-szel, de a pártmunka egész területére nem találkoztunk uj módszerekkel. Valóban az a helyzet, hogy 15-2o %-a a pártszervezeteknek ahol a taggyűlésen hoznak hat érozatokát, ami a vállalati gazdasági munkát viszi előre. Ugyan ez jellemző a munkaterv, feladatterv összeállításánál is az sem tervszerű. Többségénél nincsen megfelelő munkaterv kidolgozva, eléggé ötletszerűen dolgoznak, illetve az általunk kiadott feladatokkal foglalkoznak. Aperianov elvtórsnő:Nagyon érdekes tapasztalat volt nálunk a vizsgálat során, a pártvezetőségi tagok között a munka nem volt megfelelően ^ elosztva. Egyes elvtáBak levoltak terhelve munkával. Volt olyan vezetőség ahol 4 tagból állt és zömében a titkár végezte a munkát. A felülvizsgálat ilyen szempontból is jó volt, hogy tisztázni tudtuk a pártvezetőség között hogyan osszák meg a munkát. Az alapszervek az aktiva hálózatra keveset támaszkodtak. Nagy alapezervekben nem voltak pártcsoportok, mindent a vezetőség végzett. A felülvizsgálatnál ezen is segítettünk. A fő súlyt arra kell helyezni, hogy munkamódzserben segítsük az alapszerveket. Az én területemen az a helyzet, hogy a pártvezetőségek a munkamódszerben elvannak maradva. Sági elvtárs: A statisztikában igen nagy számban mutatkozik a titkárok, de főleg a vezetőségi tagoknál, hogy 1956 okt. után lettek csak funkcióban. Ugyazaz mutatkozik a politikai végzettségnél a titkároknak és a pártvezetőségi tagok többségének csak szemináriumi végzettsége van. Nagyon helyes ami a határozatban van. A titkárokat fokozottabb mértékben kell pártiskolára küldeni, mert ez bizonyos mértékben megmutatkozik a munkájukban is. A Betonútépitőnél és a Fogorvosi Müszergyárban mint a két helyen a párttitkár nagyon gyenge, gyengék arra, hogy a gazdasagivezetővel egyenrangú felek legyenek, a gazdasági vezetők elfogadják a pártnak a véleményét. Ezeknél a pártvezetőségeknél megmutatkozik, hogy a párttagokkal sem tudnak megfelelően foglalkozni, nem beszélve a különböző tömegszervezetekkel. [— —i