Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.11.a/3)

1984-09-12

■ ..J A fejlődésben fontos szerepet töltenek be e taggyűlések* A több­ségükben helyesen lefolytetott vizsgálatok, a jó előterjesztések és tárgyilagos javaslatok segítették az értékes viták kialakuló­­sát és a vétséggel arányban álló pártbüntetések kiszabását* A beszámolási időszakban /négy és félév/ 9o fővel növekedett a fegyelmi büntetésben részesült párttagok száma^1975-1979 között 229 fő volt, 198o és 1984 között 319 fő, a kerületi taglétszám 2,1 %-a, illetve 3 %-a. Ez az arány is mutatja, hogy a párttagok túlnyomó többségével nincs baj, igyokoznek eleget tenni a párt­tagsággal járó magasabb követelményeknek * Az a tény, hogy a pártszervezetek által kiszabott pártbüntetése­ken belül növekedett a pártmogbizatéook elmulasztásáért történt felelősségrevonás, jolzi a pórtollenőrzés javulásába következe­tesebb számonkérést* Nagyobb figyelmet fordítanak a párttagok gazdasági munkában való helytállására is* A bekövetkezett fejlő­dést jelzik a megelőzést szólaló figyelmeztetések', valamint az, hogy a gazdasági fegyelmi felolősoégre vonásoknál minden esetben vizsgálják a pártfogyeimi eljárás lefolytatásának szükségességét * Az előző ciklusban o téren sok lazaságot tapasztalt a kerületi fegyelmi bizottság. Az önálló fegyelmi jogkörrel rendelkező pártbizottságok területén a beszámolási Időszakban több mint kétszeresére /38-ról 84-re, ez a taglétszám 3,3 %-a/ növekedett a pártfsgyelmileg felelősségre vontak száma* Fegyelmi munkájuk színvonala, a fegyelmi bizottságok irányítása fejlődött* A PVB-k döntései reálisak, kookrét tényekre alapozottak* A 4 és félév alatt mindössze 3 esetben vált szüksé­gessé az általuk hozott fegyelmi határozatok megváltoztatása * A pártfegyelem erősödésében jelentkező pozitív tendencia nem ellent­mondásoktól mentes és nem valamennyi pártszervezetnél érvényesül azonos színvonalon* A, nogativ társadalmi jelenségek a párttagok körében is talajra találnak, Így a kispolgári életszemlélet, az anyagiasság, dologi javak birtoklása érdekében a társadalmi tulaj­­dón megkárosítása* A párttagság a negatív társadalmi jelenségeket egyértelműen elítéli, de előfordul, hogy saját környezetében nőm veszi észre, vagy el­néző a kommunista erkölcsöt sértő cselekményekkel szemben,/TRIÁL, KOKÖV/. «/•L------— - =J- 2 ~

Next

/
Thumbnails
Contents