Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.11.a/3)
1984-09-12
- 3 -A pártfegyelem erőteljesebb javulását nehezíti, hogy a fejlődés ellenére nem elég hatékony a párttagság erkölcsi nevelése. Vezetőségi üléseken, taggyűléseken nem gyakori a pártfegyelmet elemző, erősitő napirend. Több pártszervezetben a kritikai szellem, a fegyelemsértések megítélése sem megfelelő, visszatérően súlyos esetekben sem alkalmaznak kellő szigort. /Pl.:V1.kér.Rendőrkapitányság, Alkotás Szövetkezet, BŐRKER stb./ Az alapszervezetek 4o %-ában évek óta nincs fegyelmi eljárás. Még mindig él - főleg a gazdasági jellegű fegyelmiknél - a "kettős" felelősségre vonás helytelenítése. A párton belüli erkölcsi nevelésben levő problémákra utal,hogy a beszámolási időszakban 18 olyan párttaggal szemben kellett fegyelmi eljárást lefolytatni, akik l98o~ban és azt követő években lettek a párt tagjai, közülük 12 főt a kerület pártszervei vettek fel. Az általuk elkövetett cselekmények súlyosságát mutatja, hogy 5 főt társadalmi tulajdon elleni vétség, disszidálás és más bűncselekmény elkövetése miatt kellett a pártból kizárni. /Ezen túl lo olyan párttag került törlésre, akiket l98o óira vettek fel a pártba./ Ez a tény is jelzi a felvétel előtti megismorés, kipróbálás szükségességét, a követelmények tudatosításának, a szüntelen nevelésnek, segítésnek a fontosságát. Az ajánlók felelősségre vonása két esetben történt meg./Nyugati Pu./ A beszámolási időszakban kiszabott 319 pórtbüntetósből 94-et /3o %/ birósági Ítélet, 5o-et /16 %/ gazdasági fegyelmi büntetés előzött meg, amelyek után kötelező a kizárás, illetve a pártfegyelmi eljárás megindításának mérlegelése. A párttagsági könyv elvesztéséért kiszabott 51 ügyet is figyelembe véve a kerületben tárgyalt vétségek 52 %-a elkerülhetetlenül pártfegyelmi eljárást vont maga utón. A bíróság által felelősségre vont párttagok cselekményének súlyosságára utal, hogy közülük 5 fő letöltendő, 2o fő felfüggesztett börtönbüntetést kapott. 65-en pénzbüntetésben részesültek és a bíróság 4 esetben javító-nevelő munka, illetve próbára bocsátás ítéletet hozott. ./.L_ -----^---r ~i