Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.10.a/11)

1982

KWto'-c * I fftfZ. ' W-ÁZ /oQ A középiskolai diákok körében végzett világnézeti é_a politikai nevel őmun ka tapasztalatai és feladatai kerület Un k ben A vizsgálat öt középiskolában és egy szakiskolában folyt.1/ A Közoktatási albizottság egy-egy tagja, illetve az al­bizottság munkájában résztvevő elvtársak2/ egy-egy iskolában teljesköröen folytatták le a vizsgálatot. Ez részben, előre ki­dolgozott kérdésekre3/ adott ixésoa'válaszokra támaszkodott, részben személyes beszélgetéseket folytattunk több lépcsőben. Elsőként az iskola vezetésével beszélgettünk. Ezeken részt vett az igazgató, a párttitkár, a világnézetet tanité tanár /ill. ha van - a munkaközösség vezetője/, az osztályfőnöki munkaközösség a történelmi munkaközösség, és a reál munkaközösség vezetője, valamint a KISZ tanácsadó tanár. A KISZ kijelölt képviselőivel /KISZ titkár, ágit.prop. titkár, alapszervi vezetőségi tagok’ stb., ill. a KISZ-en kivüliek egy-egy képviselőjével, /pl. ODB titkár/ ugyancsak részletes beszélgetést folytattunk, ezeken a beszélgetéseken, részt vett a kerületi KISZ bizottság részéről Nemes Zsuzsa etnő, ill. Dóba László et, az Eötvös gimnázium tanára. A vizsgálatot kiegészítette az is, hogy az érintett ia« kfllákban április 3o-ig taggyűlésen beszélték meg a vizsgált témát ahol minden párttag elmondhatta véleményét, problémáit, esetle­ges javaslatait. Az iskolák minden segítséget megadtak a vizsgá­lathoz és rendkívül készségesek voltak. A tapasztalatszerzést kiegészítette az is, hogy a kerület világnézetünk alapjait és történelmet tanító tanáraival a pártbizottság megbízásából Biró Ferencné FPI történelem vezető szakfelügyelő részletes beszélge­tést folytatott. *71 vizsgálatra kijelölt középiskolák: Veres Pálné Gimnázium Kossuth Zsuzsa Szakközépiskola ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium Bólyai János Szakközépiskola Postaforgalmi Szakközépiskola Vámos Ilona Szakiskola ^/üömsödi Jánosné, Jancs Ferencné, Kovács Éva, Mohácsi Katalin, Szabó Lászlón.é és Werner Györgyné elvtársak 3/az Írásbeli és szóbeli kérdésóket l.sz.mellékletben i .. i 2 -m 2 .4. _ .. . ._____________________. — ■_____"_____

Next

/
Thumbnails
Contents