Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.10.a/11)

1981

r n-lo­ciálás mellett emelnek szót. Szembe kell nézniUk azzal, hogy stagnáló, vagy csökkenő reálbérek mellett a megkülönböztetés ' számottevően kisebbítheti egyesek beret. a bérezésnek a teljesítményhez való igazitusa, az ennek megfelelő megkülönböztetés tehát nem mentes konfliktusoktól. Viszont több vállalatnál úgy vélik, hogy a feszültségek, el­lentmondások feloldását elősegíti a politikai intezneny­­rondezer működése, amelynekjrévén igyekeznek felszínre hoznia a vállalat sokféle érdekeit, rangsorolni őket, érvényre jut­tatni a társadalmi érdek elsődlegességet szem előtt tartva. IV. A tájékoztatás és a politikai agitáció,, 1. Az agitáció fontos feltétele, hogy jól működjön a célokat és követelményeket megfogalmazó tájékoztatási rend­szer. A felsőbb szervek elhatározásai és azok indoklása idő­jében, és torzításmentesen jusson el a döntést előkészítő és ' X'-X/XX; XI -í végrehajtó szervekhez. A pártszervezetek többsége a párttagok tájékozottságát a párt gazdaságpolitikájáról jónak tartja, de ez alig külön­bözik az érdeklődő pártonkivüliektől. Sok helyen úgy véleked­tek, hogy a tájékoztatás általában korrekt, talan elegendő is az egyszerű párttagok számára, de a vezető testületek ’ többet kivannak, előzetes információt várnak a szakterületü­ket érintő alapvető politikai elképzelésekről, módosítási tervekről. A párttagok tájékoztatása fontos kormányintézkedésekről, i „ | - például az áremelések - nem, vagy csak formailag előzi meg a párton kívüliek informálását. Nem tekinthető ugyanis előny­nek, ha a párttagsággal két nappal előbb, mint ahogy azt a i________ L I M zm __„_______.______ .__________ _ — . — _ —____ — * • w ^

Next

/
Thumbnails
Contents