Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.10.a/10)

1985

r-ÉaMPHBM I- 2 -szik, hiszen ezeket születésük óta nap mint nap tapasztalják. Az ifjúság döntő többsége helyesli a szocializmus épitesenek hazai gyakorlatát. A 80-as évek magyar társadalmát jellemző gondokat, problémákat érzékelik és értik. Készek részt venni^ a társadalom dinamikus fejlődését akadályozó gondok leküzdésé­ben. A hiányosságok feloldása érdekében egeszseges türelmetlen­ség tapasztalható. A kibontakozás ütemét azonban lassúnak Íté­lik meg. A társadalmi fejlődés útkeresésében radikálisabb meg­oldások irányában orientáltak. A társadalmi fejlődés során felmerülő ellentmondások szük­ségszerűségét viszonylag kevesen - alapvetően az ideológiailag képzettebb fiatalok - értik illetve fogadják el. Többségükben az ellentmondások megjelenése konfliktust okoz, elbizonytalano­dást vált ki. A fiatalok meglehetősen széles körére az jellem­ző, hogy viszonyukat a társadalomhoz es a politikához a mindenna­pi szükségletek kielégítésének lehetősége határozza meg. Az egy­re nehezedő gazdasági helyzet, az igények kielégítésének^nehe­zebbé válása nyomán körükben megjelenik bizonyos foku kiábrán­dultság, elkeseredés.- Diplomás fiataljaink körében is tapasztal­ható egyfajta társadalmi, világnézeti ós egzisztenciális bi­zonytalanság. A fiatalokra jellemző az egyéniségüket formáló, azt megha­tározó pédakóp keresése. Többségük - bevallottan - ilyennel nem rendelkezik. Életcélokról, életideálokról, egész életutra ráhe­lyezhető perspektívákról kevésbé gondolkodnak, egyre jellemzőbb a napi kérdésekkel való foglalkozás. Sokukra kétségkívül károsan hat társadalmi értékrendünk nem megfelelő kifejeződése illetve az abban meglévő zavarok. Fiataljaink túlnyomó többsége elítéli a munka nélkül vagy viszonylag kevés munkával megszerzett nagy jövedelmeket, a laza munkafegyelmet, az anyaggal-idővel-pénzzel való pazarló gazdálkodást. Fejlődésüket hátráltatja, hogy az ezen jelenségek felszámolására hozott intézkedések túlzottan elhúzódnak. A nehezebb életkörülmények sok fiatalt befelé fordulóvá tet­tek, megfigyelhető egy bizonyos fajta individualizálódási ten­dencia is. fö ^ -i

Next

/
Thumbnails
Contents