Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.10.a/10)

1979

őszinte megközelitését. Mindez jó értelemben formálta a testüle­tek szemléletét. E tisztségviselők eddigi tevékenysége bizonyí­totta az e vonatkozásban folytatott káderpolitika helyességét, a velük való foglalkozás szükségességét. Pozitívan értékelhető a káderek felkészültségének növelése érde­kében végzett munka, jól segítették ezt a pártszervezetek 5 éves politikai-oktatási továbbképzési tervei, melyek realizálásában a kerületi pártbizottság jelentős szerepet vállalt. Példaként említhetjük e téren a fizikai dolgozók képzését szol­gáló intenzív gimnáziumot, a különböző szintű és időtartamú párt­iskolákat, valamint a párt - társadalmi és gazdasági vezetők részére rendezett továbbképző tanfolyamokat. A két választás közötti időszakban a korábbiaknál nagyobb cse­rék következtek be a tisztségviselők körében. Az alapszervezetek esetében ehhez hozzájárult a választási ciklus meghosszabbodása. Ezen kivül azonban számos más ok is közrejátszott. A tisztség­­viselők közül többen munkahelyet változtattak, számosán közülük magasabb beosztásba kerültek. Jelentős a nyugdíjba vonultak ará­nya és bár viszonylag kevesebb volt az alkalmatlanság miatti cse­rék száma, a pártszervezetek ebben bátrabban kezdeményeztek. A tudatosan folytatott kádertevékenység eredményeként először számolhatunk be arról, hogy a pártszervezetek számottevő részé­nél tervszerűen foglalkoztak a káderutánpótlással. Nagyobb fi­gyelmet fordítottak a pártmegbizatásokra, a beiskolázásra, a tisztségviselők helyi továbbképzésére. Ezzel szélesedett azok köre, akikre a mostani választásoknál mint tisztségviselőkre számítani lehetett. St.sz.0560. &7" L = — — ~~ í- 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents