Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.10.a/9)
1988-01-13
r n- 2 -többnyire a fogyasztói árváltozásra, a készlet átértékelésére, a leltárakra való felkészülésre, illetve annak gyakorlati megoldására, megszervezésére kellett összpontositani. A beszélgetések során nem titkoltuk azt, hogy bizony az árváltozások előkészítése nem volt alapos, mindannak ellenére, hogy a vállalatunk szakemberei és természetesen az alapszervezetunk is, már szeptemberben - feszültségekkel telve - készült az emberfeletti munkára. Az a körülmény, hogy nem tudtunk kellően előkészulni, nem rajtunk múlott. Késtek az ártájékoztatók elsősorban a szállítópartnerektől, de a hatóság által készített árjegyzékeket sem kaptuk meg időben, - sőt ezt legkésőbb. Vonatkozik ez a tőkehús, tej-tejtermék, sajtfélék, vegyiáruk áraira, amelyek kereslete - miután a rádióban, televízióban a nagyközönség azokról tájékoztatást kapott - olyan mértékben megemelkedett, hogy bármilyen gyors áruutánpótlás mellett sem volt zökkenőmentes a vásárlói kereslet kielégítése. Pl. tőkehúsból 3 nap alatt tíz vagon, mintegy 100.000 kg árut értékesítettünk a három kerületben (V-VI-VII). Ebből az V. kerületben 43.000 kg tőkehúst, ezen kivül 10.000 kg virslit, 1.500 kg malachúst és 25.000 kg hentesárut. Tehát ezek a számok is igazolják, hogy oda kellett figyelni a megfelelő áruellátásra, közben azonban készülni kellett a leltárak felvételének zavartalan végrehajtására is, annak emberi és adminisztrativ oldalára egyaránt. Sok segítséget kellett nyújtani munkatársainknak abban is, hogy családjuk körében el tudják fogadtatni azt, hogy az ó-év búcsúztatása nélkülük történik majd és nem családi es barati körben köszönthetik az 1988. esztendőt. Számos munkatársunknak, elvtársunknak december 31-én reggel 6 órától, 1988. januá 2-ig egyfolytában otthonától távol I _ tiró----- | I .. _____________„ . _ __________,_______________ —...........- "__ ^ •• ■ V 1 f' rá ft