Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.10.a/9)

1988-01-13

- 3 -kellett dolgoznia azért, hogy január 3-én reggel már uj áron és uj árral ellátott termékekkel álljon a vásárlóközönség ren­delkezésére. Úgy hiszem minden különösebb dramatizálás nélkül ezekből kitü­­nik, hogy nem voltunk könnyű helyzetben. Mindezek után egy fontos kérdés még mindik nyitott maradt, hogyan fogadják majd a vásárlók a január 3-i nyitás után a meg­változott árakat, milyen megjegyzéseik lesznek és ezeket a mi fáradt, elcsigázott munkatársaink hogyan tudják elviselni ? Nem lehet eldönteni melyik feladat bizonyult nehezebbnek, hisz önmagában minden ami e munkával kapcsolatos nehéz és politikai feladatnak is minősíthető. Amikor ezek a sorok Íródnak természetesen mér a tények is is­mertek. Óriási munka áll mögöttünk. A vásárlóközönségnek áru­beszerzési gondot nem okoztunk. Kisebb zökkenők előfordultak - amikre többé-kevésbé számítottunk is -de mindezzel együtt úgy gondoljuk, hogy a ránk háruló feladatokat jól oldottuk meg, ami a Belvárosi Közért Vállalat valamennyi dolgozójának az erde­­me. Úgy is lehet fogalmazni, hogy a nehezén túl vagyunk. Nem volt hiábavaló az előzetes gazdaságpolitikai munka, amely­ben sok segítséget nyújtott a kerületi Pártbizottság appará­tusa is. óé érzés volt tudni, munkánkat figyelemmel kisén es támogatja a Pártbizottság, a Fővárosi és kerületi Tanácsok, minisztérium és a társadalmi szervek. Budapest, 1988. január 11. Szebényi Etelka MSZMP Belvárosi Közért Vállalat alapszervezeti titkára i m i Itt wmkjcjhl*. ..........._ ___ v re . ■ - ...._ -............. *___ ^------------­­ft ft

Next

/
Thumbnails
Contents