Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.10.a/9)

1976

összefoglaló következtetések, feladatok A Politikai Bizottság 1972 julius 25-i határozata eddig is fontos meghatározója volt a minisztériumi /főhatósági/ pártmunka fejlődésének, A határozat a továbbiakban ia alkalmas arra, hogy következetesebb végrehajtásával a pártszervezetek tevékenysége ható­­konyábbá váljék. A minisztériumok és országos főhatóságok -a felmért tapasztalatok alapján összegezhető- súlyponti felada­tai a következők : 1./ A minisztériumok és főhatóságok pártszervezeteinek továbbra j.e> kiemelt feladata a párt politikájának árván-yenlt6se én a párthntározat ok követkozotes végrehajtása. Műnké lukban erősítsék a miniszter és az országos főhatóság vozotőjének egyszemélyi foiolőssógót. Segítsék a döntések sokoldalú előkészítését, az államigazgatási munka demokratizmusának kibonta­kozását, Fontos feladat a szemléleti és csolok­­vóoi egység továfcü formálása, a teendők helyes órtelXmozéao, a:s időben történő tájékoztatás, a konkrét problémákra és személyekre vonatkozó segí­tő szándékú kritikai szollen ösztönzése, és a párt­­tostülotok példamutatása. A negatív Jelenségekkel szembeni fellépést a minisztériumi pártaninka fon­tos teendőjének kell tekinteni, 2,/ Sokoldalúan segítsék az állami, gazdasági Jellegű feladatok végrehajtását. A végrehajtás és a pár t­­ellenőrzóe menetében a politikai szempontok mara­déktalan érvényesitósóro és a határozatok gyorsabb végrehajtására kell törekedni, tó I i ' ____ • I r n- 13 -

Next

/
Thumbnails
Contents