Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.10.a/9)
1976
r i- 14 -Erősíteni kell a népgazdasági szemléletet és az össz-társadalmi tulajdont képező nemzeti vagyon elemeivel való hatékonyabb gazdálkodást, valamint az ehhez kapcsolódó személyi fololőcágot. Az intézkedések során az össz-tároadalmi érdekek elsődlegességét biztosítani kell. Következetesebben fel kell mérni az intézkedések várható és tényleges hatását. A gazdasági vezetők beszámoltatásénál fokozott figyelmet kell fordítani a megfelelő előkóositóoro, érdemi határozatok meghozatalára, és azok vógrohajtáaának ellenőrzésére. 3• / A minisztériumi pdrtmuhkában az octlglokról nagyobb f igeimet koll fordítani a né pgc-ia a ági főfolyamatokat meghatározó tervek toljooitéséro, a gazdasági munka szorvozottobbó tétoléro, a költség vetési fegyelem betartására. 4,/ TovLM 1 >11 erőoitonl az állami, hivatali vozotéa és a pártszervek együttműködését az alapszórvozetolc és a pártoooportok szintjén is, A főosztályok, osztályok illetve az alapszervezotek és a pártcsoportok együttműködésében még jelentős tartalékok vannak. Fokozni kell az állami munka és az állami személyzeti feladatok pártollonőrzósét, Ennek érdekében bővíteni kell a pártfeladatok szervezett és kollektív megoldásában résztvevők körét. Biztosítani kell, hogy a pártnmnkában való folyamatos és aktiv rószvótol a kommunisták minisztériumi megítélésének legfontosabb tényezője legyen. Különösen az érdemi ügyintézők szervezett továbbképzésére és a vezetői vtánpótlás biztosítására fokozott erőfeszítéseket kell tenni, 5./ Következetesen végre kell hajtani a KB 1971. évi állásfoglalását és az V. kerületi Pártbizottság 1973, október 24-i határozatát; az ügyintézés szocialista jellegének erősítése, valamint a bürokratikus jelenaé-I _ . "WLA.M. . i ■ - - ,____________________■■■______*__