Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.10.a/6)

1957-10-09

r n Magyar Szocialista Munkáspárt V. kerületi Pártbizcfttsága A közömbösség jelenségei a pártélctbcn. / Okok ás javaslat kiküszöbölésük módjaira./ Az ellenforradalom óta eltelt időszakban nemcsak helyreállt, de a korábbiakhoz képest sok vonatkozásban jelentős fejlődést ért el a párt­élet. Az alapvető szervezési feladatokon már több hónapja túl vagyunk. Eredményeink a népgazdaság és a politikai élet terén nagy tömeg et győz­tek meg politikánk helyességéről. A párt sorai elrendeződtek, többnyire stabil vezetőségek állnak a pártszervezetek élén; ha lassan is,de még­is megindult a tervszerű pártmunka. E,yes politikai kampányok kifeje­zetten olénknéget hoztak a pártéletbe: az országos értekezlet anyagát tárgyaló taggyűlések jelentős fellendülést eredményeztek, az 1.HSZ ÖTÖS Bizottsága jelentése ellen tiltakozó kampány pedig komoly lépés volt a népfront-politikai megvalósitásában és határozottan erősítette az antifasiszta, antiimperialista irányvonalat. Általában élénk érdeklődés mutatkozott a párttagságnál a beinduló párt oktatás iránt. Jelentős igény jelentkezik nemcsak párton belül, de parton kivül is, a fokozottabb el­méleti munka iránt. Mindezek a jelenségek azonban nem fedhetik el szemünk elől a tényle­gesen meglévő hiányosságokat és azokat a figyelmeztető jeleket, amelyek arra utalnak, hogy az általában észlelhető fejlődést nem veszelytolen körülmények is befolyásolják. Az elmúlt pár hónapban a pártélotben és általában a politikai élet­ben is bizonyos lanyhulás következett be. Több alkalommal találkoztunk a pártfegyelem lazulásával, a passzivitás eléggé nyugtalanító jelenségei­vel. Csökkent a biráló kedv, a vitakészség, általában alig vetnek fel problémákat még az aktívák is. Gyakran fontos megbesueléseken, tájékoz­tatókon nem kielégítő a jelenlét stb. A kerületben szervezett ilyen megfigyelések a következő ás ehhez^ hasonló konkrét példákon alapulnak:' A titkári értekezleteken a jelenlét általában 5©-6o#-os. A szervezetek egész sorában teljesen mechanikus szavazásokkal hozzák meg a határozcatokát, sőt igy döntenek az átigazolá­soknál és felvételeknél, gyakoriak a "problémátlan" taggyűlések. Az MSZMP, országos értekezlete nehezen várt anyagát ugyan^aránylag jól si­került taggyűléseken ismertették, de onneél tovább a pártszervezetek nem mentek el és tapasztalatunk szerint igen sokan el som olvasták. A pártnapi előadók és propagandisták tájékoztatójára kiadott 35o meghí­vóra 15o elvtárs jött csupán cl. Délután 5 éra után a kerületi partbizott ság úgyszólván elnéptelenedik. A szakszervezeti munka —^különösen a Hi­vatalokban - pangásban van. Több szervezetnél /pl. Építésügyi Miniszte­riül!/ ellenállást kellett leküzdeni az oktatás szervezésénél. Az_ Orszá­gos Tervhivatalban, valamint a Kohó és Gépipari Minisztériumban leg­­’ utóbb tartott vizsgálaton tapasztalták n P.B; által kiküldött elvtarsak, hogy a nyugodt és látszólag problémátlan felszín alatt súlyos kordosek forronganak, de azokat nem merik felvetni; Megfigyelve oiefcet a jelenségeket, többnyire azt Joli észrevennünk, ■ hogy ezek mögött a párttagságnál nem veszélytelen közömbösség.eszlelhető. Erre a jelenségre• különösen azért kell időben felfigyelni, mert az MDP'. taglétszámának kb. 4o>-át kitevő MSZMP előtt nemcsak óriási országos 1____ ^ l

Next

/
Thumbnails
Contents