Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1984-07-05

határidők elhalasztásához hozzájárulni, tavaly az 1. sz. reak­­torblokk üzembehelyezését nagy ünnepség keretében ejtettek meg, kihangsúlyozva az épitők és közülük elsősorban a generálkivite­lező 22. sz. ÁÉV kiemelkedően sikeres tevékenységét. A vállalat elmúlt évi gazdálkodásának egyik jelentős eseménye a kisérleti bérgazálkodásban való részvétel volt. Teljes mun­kaidős létszámának 14 ff-os alapbéremelést juttatott, amit magas jövedelmezősége tett lehetővé. Dolgozóinak ez mindazonáltal csak 1,2 ff-os átlagbér növekedést jelentett, mert 1984-től meg­szűnt a kiemelt beruházásokon alkalmazható ösztönzési rendszer, 00 amely a vállalat bérköltségének eddig mintegy 13 ff-át tette ki. A vállalat érdemeinek és a fenti kényszernek elismerése mellett is bírálat és szankció érte tavalyi bérpolitikáját, mivel a bérhez viszonyított nyereség és a bérhez viszonyított anyagmen­tes termelés egyaránt alacsonyabb volt a megelőző évinél. A következő években a paksi munka volumenének csökkenésével kell számolni, ami a vállalat eredményének esetleg szerényebb mértékét eredményezheti, de a vállalatot veszélybe nem sodorja. Jelentős bázisa van a Dunai Vasműben /kokszoló/, Komárom megyé­ben, és élénk vállalkozási tevékenységét jellemzi, hogy verseny­tárgyaláson nyerte el az oroszlányi féradusitó munkáját, a CHINOIN raktárépület és a csepeli Papírgyár rekonstrukcióját, Ugyancsak nagy előny, hogy fejlesztési alapját állami támoga ás vagy hiteltörlesztési kötelezettség nem terheli, részesedési alap tekintetében pedig jelentős tartalékkal rendelkezik. A 23. sz. Állami Építőipari Vállalat uj vezetése alatt bekövet­kezett a kívánt fordulat. A korábban veszteséggel küzdő válla­lat 1983-ban úgy produkált 27 millió forint eredményt, hogy költségei között ott szerepel a Fővárosi Tanács által meg nem téritett, 20 millió forintot meghaladó lengyel munkavállalói többletköltség. Jellemző, hogy versenytárgyaláson alapuló L áLmr- . -tel 9—--— te­r n- 7 -

Next

/
Thumbnails
Contents