Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1984-07-05

r n- 8 -vállalkozási szerződéseinek összértéke 300 millió forint, amely­­lyel a vállalat a kerületben első helyen áll. Ha figyelembe vesszük, hogy e vállalkozások zöme néhány 10 millió forint érté­kű kisszerződés, akkor ezt a tevékenységet országos vonatkozás­ban is kiemelkedőnek kell minősíteni. Amennyiben a vállalat 1984. évi eredménytervét is teljesiti, úgy már nemcsak a veszteséges, hanem az alacsony hatékonyságú vállalatok közül is kikerülhet. ti A vállalat bérszínvonala alacsony. Ennek következtében legsúlyo­sabb gondja a létszámlemorzsolódás, amely sajnos 1984-ben is folytatódik. A Kőfaragó és Épületszobrászipari Vállalat mint ismeretes a ko­rábbi években nagy volumenű fejlesztést hajtott végre, melynek révén létrehozta Közép-Európa egyik legkorszerűbb díszítőkő kitermelő- és feldolgozó kapacitását. Minthogy azonban e tevé­kenység befejezése után egyrészt a kőimport, másrészt a beruhá­zási igények meredeken lecsökkentek, a létrehozott kapacitás kihasználására, ebből eredmény termelésére nem volt mód, a fel­vett hitelek törlesztése azonban terheli a vállalatot. így jött létre az a helyzet, hogy bár a vállalat egyetlen évben sem volt veszteséges, nincs remény arra, hogy a közeli években kizárólag saját erőből képes törlesztési kötelezettségének eleget tenni. Ezért a vállalat szanálását kellett elrendelni. Ezzel párhuza­mosan jelentkezik a vállalat létszámának erőteljes lemorzsoló­dása, mindenekelőtt rendkívül rossz bérpoziciója miatt. Nemcsak a budapesti épités-szerelés küzd a budapestiekre jellemző lét­számcsökkenéssel, hanem a Komárom megyei ipar is elszívja az ott létesült bányák és feldolgozó üzemek munkás és alkalmazotti állományát egyaránt. A vállalat káderállománya az elmúlt évek­ben olyan mértékben szegényedett el, hogy nem állt rendelkezésé­re az a szellemi kapacitás, amely az igy megnehezült helyzetben a megfelelő ellenintézkedéseket megtehette volna. 1 __________ ja. r la mm**­­... ___ . . _ . — I.

Next

/
Thumbnails
Contents