Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1972-10-05
ként az un. ciklus tervet, melyet az 1972 évi januári taggyűlésünk fogadott el. A vezetőség az alapszervezet ciklustervében megkülönböztetett figyelmet fordított az előttünk lévő két - két és félév állami feladataira. Az MTA apparátusának tevékenysége, annak minősítése rendkivül szorosan összefügg az Akadémia egészének /a testületi szerveknek, az intézeti hálózatnak, az akadémiai irányítású intézeten-kivüli kutatóbázisnak stb./ a kitűzött tudományos célokhoz /távlati-, középtávú kutatási tervek/, tudománypolitikai elveinkhez való viszonyával, a Tudománypolitikai Irányelvek megvalósításának kívánalmaival és lehetőségeivel. Az MTA Elnöke, Főtitkára, te a Hivatal vezetői, a pártszervezet vezetősége az elmúlt két évben kitartó és következetes munkával lényegében az Akadémia egész területén, igy a Hivatalban is rendezett körülményeket teremtettek, az uj tartalmi követelményeknek megfelelő apparátust és munkastílust hoztak létre. A szervezeti kérdések rendezése ugyan a tervezettnél és vártnál hosszabb időt vett igénybe /pl. a végleges szervezeti és ügyrendi szabályzat jóváhagyása, kiadása 1972. január 1-vel történhetett meg/, ez azonban ismét összefüggött az Irányelvek alapvető tartalmi kérdéseinek helyes megoldásával, a tapasztalatok megszerzésének szükségességével, s a helyes következtetések levonásának igényével. te - Az MTA apparátusa - a pártvezetőség véleménye szerint -lényegében megfelel feladatának. Az Akadémia egészében véve tapasztalt, a tudományszervezésben rutinos apparátussal rendelkezik. Az elmúlt három évben jelentős személyi fluktuáció volt tapasztalható a Hivatalban, s azzal kell számolnunk, hogy ez a folyamat 1975/76-ig továbbtart. A Hivatal dolgozóinak mintegy ötödé 1975/76-ig eléri a nyugdíjkorhatárt. Az utánpótlás biztosítása során számolni kell olyan tényezőkkel is, hogy a tudományszervezés, mint élethivatás vészit korábbi vonzásából. A fokozódó követelmények egyre inkább az állandósuló, feszitett munkatempóban nyilvánulnak meg. | _ -3ftj______ |- 4 -