Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1972-10-05
r . ~ A reform bevezetése utáni hónapokban - sőt éves viszonylatokról is beszélhetünk - objektive is sok ellentmondás közepette kellett dolgozni, s az ellentmondásokat fokozatosan feloldani. Ilyen méretű átszervezés azonban nem lehetett mentes emberi megrázkódtatásoktól, szubjektivitásoktól . sem. A Pártvezetőség, megbízatása kezdetétől arra törekedett, hogy jól értelmezze a vezetőség és az alapszervezet feladatát, felelősen gondolja át a reform céljait, s az állami vezetést sokoldalúan támogassa az irányelvek és a reform fő feladatainak végrehajtásában. Munkaprogramjainkban is e célokat kívántuk érvényesíteni. Nagyon lényegesnek tartottuk, hogy az állami vezetést te ebben az időszakban ne terheljük olyan követelményekkel, melyek a hivatali munka szempontjából ugyan nem közönbösek, de megvalósításukra csak később kerülhet sor, továbbá egyes személyi kérdések kiélezésével, amelyek a figyelmet, az erőt és időt elvonták, elterelték volna a már említett legfontosabb feladatoktól. Vezetőségünk egyik első feladatának tekintette, hogy értelmezze és konkrétan megfogalmazza a szervezeti szabályzatban biztosított ellenőrzési és beszámoltatási jogokat, ill. előirt kötelezettségeket. A kidolgozott belső munkaokraány /ld. 2.sz.melléklet/ tartalmazza az MTA állami vezetésével, a korábbi ciklusokban már kialakult munkakapcsolati formákat. Az előterjesztés elsődleges célja azonban az volt, hogy az akadémiai reform bevezetése után, az uj hivatali struktúrát, az igen lényeges változásokat figyelembe véve, hosszabb időre konkretizálja a pártszervezet és az állami szervek munkakapcsolatait. Javaslatainkat mind az Akadémia Elnöke, mind Főtitkára elfogadta. Az elmúlt két évben e munkaokmányban megfogalmazott elveket és konkrét megállapodásokat munkájában a pártszervezet is, az állami vezetés is következetesen érvényesítette.- Beszámolónk 3.sz. melléklete tartalmazza éves munkaprogramjainkból a hivatali munkát közvetlenül vagy közvetve segitő és ellenőrző programpontok tematikáját, cimszerü felsorolását. Tájékoztatásul átadjuk 4.sz. melléklet-I L. f t--------------------------------------------------------------------------------------------------i