Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1972-10-05
I H- 6 -Szlameniczky István et. Hogyan itéli meg a pártvezetőség a munkahelyi légkört és hogyan foglalkozik ezzel a kérdéssel? A bürokratikus vonásokkal kapcsolatban azon túl, hogy felmérte a pártvezetőség ezt, milyen eredmény van ezen a téren? Utalás van az előterjesztésben, hogy 1/3-a a dolgozóknak 50 éven felüli. %z csak azért baj, mert 50 éves, vagy e mögött más is van? Szerintem az nem baj, hogy ha tapasztaltabb, rutinosabb emberek dolgoznak, foglalkoznak a kérdésekkel. 'Tehát érdemileg vannak-e problémák? Merényi Andor né dr. A jelentés foglalkozik azzal, hogy az elmúlt időszakban a ta pártszervezet milyen kezdeményezésekkel igyekezett segiteni a tudományos munkát. Ehhez tenném a kérdésemet, hogy a jelen körülmények között hogyan látják az elvtársak a politikai helyzetet, problémákat. Milyen nézetbeli, szemléletbeli problémák vannak, melyek egyrészt a 3 év során felmerültek a pártvezetőség felé és ezzel meg kellett küzdeni, és melyek azok, amelyek jelen időszakban is foglalkoztatják a párttagságot, az apparátus egészét. A pártszervezetnek milyen gondot, feladatot jelent ez, hogyan látják az ezzel valéf megbirkózást? Hozzátenném, hogy ebben a kerületi Párt VB-től milyen segítséget várnak, ill. kérnek az elvtársak? Tóth elvtárs: Az anyag inkább arra mutat rá igen helyesen, hogy az Akadémiát a maga állami munkájában hogyan segítette és ez a fő kérdés, de, hogy milyen pártélet húzódik meg, az erre vonatkozó információ csekély. Ezért kérdezem, hogy a taggyűléseken milyen a párttagság aktivitása, hoztak-e hatáta rozatot és azoknak a végrehajtása, ellenőrzése milyen volt? A pártcsöpörtök munkája milyen? Az oktatásnak milyen a légköre és természetesen melyek voltak az aktuális, az ott dolgozó elvtársakat, mint magyar állampolgárokat izgató kérdések? dr.Seres László et. A pártvezető ségnek, mint testületnek a hivatali munkát segitő- ellenőrző funkciója szempontjából milyen a kritikai munkája, hogyan értékeli a pártvezetőség saját magát ebből a szempontból? A 6. oldalon szerepel, hogy milyen beszámoltatásokat eszközöltek az elvtérsalc. Ezeknek a beszámoltatásoknak a haszna milyen, mennyire tették közkinccsé ott a pártszervezeten belül és ezeknek a beszámoltatásoknak a módszere milyen, mennyire élnek a demokratizmus lehetőségeivel. L---------3-----------I