Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1970-11-12
I I . 1 / MátraiéIv t á r s: Tapasztalatcsere jelleggel szeretném elmondani, hogy a budapesti apparátust és a többi kerületet is foglalkoztatja, hogyan értékeljük a tapasztalatokat. Kialakult egy vélemény róla, a jelentésekben előremutató következtetéseket tapasz - táltünk és mi is a budapestiben ezt igyekszünk megvalósítani. Három dolog van, amire igykészünk irányítani a figyelmet. Azoknak a problémás pártszervezeteknek a rendbehozása, ha szabad igy mondani, ~ amelyekkel a választásoknál nehézségeket okoztak. Ezeket rendbe kell hozni. Felmerült a pártélettel kapcsolatos probléma, ezekkel kapcsolatban viták vannak. 1971 év végéig nyugodtan lehet dolgozni. Nagy tömegű politikai tapasztalat van, amit igyekszünk fel - használni. Azért mondtam el ezeket, mert kb. itt is ezek a ^ kérdések merülhetnek fel. Az elvtárs említette a budapesti dolgokat. Megmondom, hogy mi is ilyen problémákkal foglal - koztunk. 90-en jelentkeztek hozzászólásra 30-an kaptak szót. Nem kértek szót a nagy kerületek titkárai. Húsz kerületből Argyelán szólt hozzá úgy, hogy 2-3 problémát vetett fel. A nyugdíjasok problémáiról beszélt- Sajnálatos tapasztalat, hogy a budapestiben nagyon sok munkásnak adtak szót, de nem a munkások hangját adta, számokkal, fogalmakkal dobálóztak, amelyek nem az ő szótárukba való volt. Pés elvtárs: Mi a célja a jelentésnek, ez volt az első kérdés. Azt hiszem mindenekelőtt az, hogy a kerületi Párt- Vógrehajtóbizöttéág számára adjon bizonyos tanulságot arra nézve, hogy egyáltalán jól csináltuk-e a felsőbb pár tszervek által felállított köve^ télményt ? A másik pedig: ezeket a tapasztalatokat felhasználjuk. Ha a tapasztalatok oldaláról nézzük, akkor az a kérdés, hogy jó volt-e a pártártekezlet vagy nem ? Két oldala van, mire inspirál, ha egy beszámoló akár szóban, akár írásban történt meg, milyen rá a reagálás. Milyen a mi párttagságunk, mit várhatunk tőlük ? Szakmailag, politikailag mint fejlődtek ? Magunk részéről sok tartalmas dolgot hallottunk, az Országos Szakipari Vállalattól hozzászóló elvtárs azt mondta, hogy harcoltak a 44 órás munkahétért, most azért harcolnak, hogy o 44 érát betartsák- Ez önmagában is ad gonaolatot, hogy a jövőben mit tegyünk. Kellene gondolkodni azon, hogy van egy kis mechanikusság, ha négy évenként von pártártekezlet és ha 2 napig tárt, hát két napig tart. Nem tudom ki szabja meg ezeket a normákat. A küldöttek azért jöttek el, hogy a problémáikat elmondják. A szünetben hallottam, hogy egyesek mondták, hogy már megint nem kaptam szót, miért nem vezettek nyilvántartást, , i. to i . 4 -