Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1970-02-05

+* 2 Mi olvástuk az egész anyagot, ismertük Vályi elvtárs véle­ményét, s mégis abban a helyzetben vagyunk, hogy nem va­gyunk képesek sem azt javasolni, hogy fogadja el, sem azt, hogy utasitsa el a VB a minisztérium döntését. Nem látjuk eleggó tisztán az eseményeket, s nem tudunk az igazságnak megfelelően dönteni. Nem látunk eléggé világosan az eddigi beszélgetések alapján, ezért csak a benyomásainakt mondanánk el, ami alapján nem tudunk dönteni. 1968-ban volt az a vizsgálat, amit Juszt elvtárs vezetésével folytatott le a kerületi PB, s ez a jelentés elmarasztalja a Koroncz elvtársat, az akkori szb titkárt Juhász elvtársnőt, aki közben nyugdíjba ment. Nagyon nehéz körülmények közé ke­rült Jánosi elvtárs. Erre előre figyelmeztették, de részié-** teiben nem ismerte a helyzetet. A gazdasági nehézségeket kü­lönösen nem ismerte,nem tudta, hogy korábban a vezetés mit vállalt és mennyire vannak meg a feltételek, hogy ezt telje-X siteni tudják. Amikor Jánosi elvtárs odakerült 5o ember hiányzott, jelenleg X százzal több van és gazdasági munkájukat, vállalásukat telje­sítették. A jelentés nem tár fel gazdaságilag olyat, ami alap­ján azt lehetne megállapítani, hogy nagy baj van. Lakos elv­társnő jelentése úgy itéli meg, hogy 1968-69-ben eleget tettek vállalásaiknak. A pártvezetőséggel folytatott beszélgetés alapján azt állapí­tottuk meg, hogy a'többségJánosi elvtárs érdemeit erősebben látja, mini hibáit. öt elvtárs közül három nagyon határozottan látja Jánosi elv­társ érdemeit, egy elvtársnő nem nagyon tájékozott, semleges, egy pedig eléggé óvatosan nyilatkozott? de kritizálta őt. A hatodik pártvezetőségi tag beteg, de reszt vett azon az ülésen, amelyen megtárgyalták a Népszava cikkre küldött levelüket, s ezzel egyetértett. Éhnek alapján feltételezzük, hogy ő sincs Jánosi elvtárs ellen. X Számunkra ez volt az a momentum, ami miatt nem tudunk dönteni. A pártvezetőséggel folytatott beszélgetés nem igazolja azt az elmarasztalástj ami miatt a minisztériumban javasolják Jánosi elvtárs leváltását. Minden anyagot elolvastunk, azt is amit a minisztérium sze­mélyzeti osztálya készített, ahol 22 emberrel való beszélgetés van rögzítve. Ezek bírálják többségében /5ember van mellette/ Jánosi elvtársatt a 17-18 emberből 8-9 olyan, akivel közvetlen konfliktusba került, s akik bejelentést tettek. Véleményünk, hogy az 5-600 ember hangulatát nem tudjuk megállapítani, hogy ez a néhány ember hűen adja-e vissza? Nem látjuk teljesen meg­nyugtatónak azt sem, hogy pl a minisztérium vezetői nem ültek le a pártvezetőséggel, vagy a szakszervezettel ebben a témában. Az viszont igaz, hogy beszélgettek a személyzeti vezetővel,aki inkább bírálja, mint dicséri János elvtársat és Koroncz elvtárs­sal, akivel nekünk az előzőek miatt komoly fenntartásunk van. Fentiek alapján számunkra nem egyértelműen bizonyított, ami a jelentésben van. Ha gondosan elolvassuk, amit nagyon mérték­tartóan fogalmazott meg Lakos elvtársnő, akkor hajszál választ csak el attól, hogy igy, vagy úgy döntsünk, s csak a 22 emberrel való beszélge ésre és a Népszava cikkre hivatkozik a negatív dolgoknál. ÍJ j ttI i . 4

Next

/
Thumbnails
Contents