Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1969-02-21

mmm * A kerületi tanulőif.iuság körében végzett rendsze­res megfigyelés, a különböző jelzések értékelése nyomán nagy­jából azt lehet levonni, hogy legfeljebb 5 % körül van a va­lóban vallásos érzelmű gyerek. Elég tekintélyes /25-3o %~ra te­hető/ azoknak a száma, akik lényegében deisták, a vallásos ne­velést avultnak tartják, de - részben szülőktől, felnőttektől szerzett érvekre támaszkodva - istenhivők, Van nagyszámban ta­nuló, akit világnézetileg közömbösnek lehet tekinteni, gondol­kodási szintje /szórakozás, sport, szerelem/ alacsonyabb annál, hogy "eljusson" a világnézetig. Veszélyesebb azonban a fiatalök ^ körében terjedő egzisztencializmus, amelynek gyökerei, de ki­fejlődő irányai is teljesen eltérőek lehetnek, azonban nem kö­zelednek a materialista világnézethez. Zömében inkább divatos utánzásról, felszínes jelenségekről van még szó, felkészült ne­velő-akciók sorának hiányában azonban ezek "elméletileg" /akara­ti szabadság, csak önmagáért felelős/ tudatosult irányzattá vál­hat, A tanulók világnézeti fejlődése általában pozitiv irányú. Sokat segítettek ezen a téren az osztályfőnöki órák, amelyek egy részét minden évfolyamon világnézeti kérdések meg­vitatására fordítják. Ezeken a megbeszéléseken a tanulók rend­szerint élénk vita keretében vesznek részt, lemérhető állásfog­lalásuk « Miután a pedagógusok tekintélyes hányada rendszeresen részt vesz a továbbképző tanfolyamokon, amelyek ugyancsak fog­lalkoznak világnézeti nevelés kérdéseivel, azok hasznosítására megvan a lehetőség, A befolyásolás másik részét a szaktárgyak ismeretanyagai adják. Ezek — megfelelő helyen - biztosítják a materialista felfogás érvényesülését, A probléma inkább abban jelentkezik, hogy a pedagógus világnézeti felfogásán és ráter­mettségén múlik, mennyire tudja a tananyag leadása során tuda­tosan, céltudatosan kihasználni az ismeret-nyújtásban rejlő le­hetőséget, A tanulók érzelem-világát érintő, s e téren több esetben ható vallásos ráhatás ellen azonban a szervezett isko­lai tanítás keretében lényegesen kevesebb lehetőség nyílik, A vallásos nézetre nevelt /vagy a gyermek környezetében ható val­lásos felfogás/ már kiskorban, még az iskolai nevelést megelőző : I rá ; vfij , . I • I . ' '-rá ■. . f i '- ... ., : ' - — —------9. i

Next

/
Thumbnails
Contents