Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1969-02-21
I tr 11 . i kapcsán az egyházi szolgálatot, A vallásos megnyilvánulások közé tartoznak a keresztelők, házasságok és temetések, amelyekkel szemben a kerületi tanács számos erőfeszítést tett, ‘ Az elmúlt 6 évben a házasságok 8o %-a ünnepélyes keretek között történt, a névadás ok száma /1968-ban 5oo/ megkétszereződött, . A társadalmi ünnepségek szervezésében illetve irányításában jelentős szerepe van a kerül éti, tanácsnak, Széleskörű aktivahálózattal rendelkezik a vállalatoknál és a lakóterületeken, A vállalati kapcsolatok még szorosabb kiépítésére lesz tt szükség a jövőben, figyelemmel a hosszabb gyermekgondozási segélyt igénybevevők növekvő számára. Fővárosi szinten egyébként az V,kerület területén van a legtöbb névadó ünnepség, i A tanács részben a -pedagógusok Ideológiai továbbképzésével, természettudományos szakkörök müködtetésével, vasárnap délelőtti foglalkoztatásokkal; részben ismeretterjesztő előadásokkal igyekszik kivenni részét a tudatformáló tevékenységből, 4, A fiatalok világnézeti nevelése A párt és tanácsi munka homlokterében mindvégig a !• fiatalok világnézeti nevelésével kapcsolatos feladatok álltak. tt A KjlSZ és az Úttörő mozgalom nevelőmunkájában az életkori sajátosságok alapján különféle "mozgalmak" /Expedíció a jövőben, Úttörők a hazáért, A vörös zászlók hőseinek utján, Forradalom lángjai/ keretében volt mód a vallásos ideológia elleni harc segítésére, A KISZ-oktatás tematikájában Az egyház és az állam, valamint Vallás és nacionalizmus címmel szerepel a témakör. A Nemzeti Bank KISZ-szervezete 1966-ban Fórum c.szervezett sikeres előadás-sorozatot aktuális /közöttük a vallás/ kérdésekről, Az EÜLI KISZ-klubja 3 ateista tárgyú előadást szervezett, sőt vitát kezdeményezett a Világosság c.folyóiratban megjelentaz ifjúság vallásos befolyásolásáról szóló - szociológiai felmérésről. Az egyik legsikerültebb és legnépesebb KISZ-rendez— vény volt. Eredményesebbek azonban az érzelmi effektusok /esküvő, névadás stb/, 53-------------------------------------------------------------------iLU» I, rá:./te. SE : S ,V it 1BS ...j 'M mm 1 Wwi 5.' 7 .1.. i — —I