Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1969-02-21
párttagság részletes Információt az állam és egyház közötti kapcsolatokról illetve a párt egyházpolitikai állásfoglalásáról, Ugyanakkor az egyházak szertartásaikon és sajtójukon keresztül igyekeznek kiaknázni a tömegek minél szélesebb köriben történő informálását a legaktuálisabb egyházi álláspontokról, természetesen előnyösen ismertetve azokat, A hiányos információ következtében a párttagság zöme nem ismeri a pártnak az egyházakkal kapcsolatos állásfoglalását, illetve tévesen értelmezi. Ebből adódóan szélsőséges nézetelmek adnak hangot /kizárólag személyes beszélgetések so- 00 rán/: helytelenítik egyesek az egyház állami támogatását* mások lényegében az ideológiai egymás mellett élés gondolatáig jutnak el /a vallásos ember is jól dolgozik, a papok is a becsületes munkavégzésről beszélnek stb/5 néhányan csak gazdasági-termelési és az ehhez szorosan kapcsolódó ideológiai-elméleti kérdésekkel foglalkoznak, a vallásos világnézettel öszszefüggő nevelő munkát az iskolák és az ifjúsági szervezetek feladatának tekintik, A Kossuth Nyomdában pl - ahol a dolgozók 5o %-a 3o éven aluli és zömük esti iskolákba jár - nem sikerült a Korok és vallások c,kiállítás kollektív megtekintésének ’ megszervezése. Más pártszervezetekben pedig évek óta tulajdonképpen a kiállítás meglátogatása volt az egyetlen ilyen Irányú tevékenység, ezt is a külső kezdeményezés nyomán tették meg, te A legtöbb alapszervezetben tehát átmeneti jelenség volt a vallásos világnézet elleni harc. 3, A kerületi tanács tevékenysége Általában megállapítható, hogy a kerületi tanács egyházpolitikai tevékenysége megfelel a Politikai Bizottság 1958-as határozatának, megfelelő kontaktust tudott kialakítani az egyházi személyekkel, ugyanakkor rendszeresen ellenőrzi az egyházi szertartásokat, vizsgálja a tömegbefolyásolás ujabb formáit, s felvilágositó-szervező munkát fejt ki a világnézeti ismeretek terjesztése, a vallásos tradíciók felszámolása érdekében, A dolgozók egészét figyelembe véve nem jellemző a bigott vallásgyakorlás, zömében megszokásból látogatják az ünnepi szertartásokat, illetve veszik igénybe az egyes alkalmak ■ I ® ia * I 7.