Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1968-11-14

. ~ 3 -A vállalatok 1968.évi tervüket önállóan készítették ol* A ter­vek készítését körültekintő közgazdasági elemző munka előzte meg. Ennek tulajdonítható, hogy az I. felévi bizonytalansági tényezők ollonóro /az I.negyedév számos árváltozása, adó, va­mok körüli bizonytalanságok, kiskereskedelem közvetlen ipari beszerzésének volumene stb./ a tervet főleg a kiskoréskcdolom­­bon teljesítették, /l.sz.kimutatás/ A tervtől való erőteljesebb eltérés a Ruházati Nagykereskedelmi Vállalatnál tapasztalható a már korábban említett többcsatornás beszerzési rendszer miatt. II. Az árrendszerben bekövetkezett változások Az 1968. I. félévi árak alakulását elemezve megállapítható, hogy-az I. féléven belül s fogyasztói árakban nagy mozgásnem te volt. Az induló árakhoz viszonyítva néhány cikknél van csőkké­­^ nos, ol.: a Keravill cikkeinél 5,6 %-os, bár megjegyezzük, "ogy te ez. is inkább a fokozott árkockázati alap felhasználásával xugg össze és nem a végleges árcsökkenéssel. Az élelmiszer-szakma lo3.9 %-os indexén belül az egyes konzervek árcsökkenésé mellett jelentős az élőhal -árának emelkedésé. Az áremelkedés előrelátha­tólag már a II. félévben értékesítési nehézségeket okoz. A Vendéglátó szakmában ármozgások mindkét irányban tapasztal­hatók. Az Üzemi Vendéglátó Trösztnél az ételek 42 %-ának ara emelkedett, 36 %-ának csökkent, 22 % változatlan maradt. A ruházati szakmában a férfi konfekcionál 2 %-os arcsomkenos, a női konfekcióban - a íiiíomkonfekeié volumen-növekedése következ­tében - 3,3 %-os áremelkedés következett be. _ Az órca- és Ékszer kereskedelmi vállalat lo6,l %— os árindexében az ezüst- és arany árainak a világpiaci árhoz clkclmazkodo^emel­kedése tükröződik. Ugyanakkor a vállalat — a felvásárlási ar-ok nagyfokú emelésével — ezüstből megfelelő belföldi alapot terem­tett, és tőkés piacra is jelentős oxport-lehotőségét biztosi­­te tott. A viszonylag stabil árrendszer egyúttal azt is jelenti, hogy az árrések nagy j Vb ól változatlanok maradtak meg akkor is, ho. az eltérésekre az érvényben lévő rondolkozesek lehetőségeket is adtak. Az ipar és a nagykereskedelmi vállalatok kisohb arros­­kodáczményokkel igyekeztek vevőikkel való kapcsolatukat erősí­teni. A központilag megadott irány-haszon kulcsoktól altcla­­bon a domigross vállalatok, valamint a Keravill es a Cipobolt V. tortok ol. \ III. | | A hitelpolitikai irányelvek érvényesülése^ A jelenlegi hitelezési mechanizmus túl merevnek"ünik, hrqfi­­gyclembo vesszük, hogy a vállalatoknak igen köves lehetősegük ven o szezonális Íratásokkal összlienghori 0.116 koszlotiiiozgcisok szervezésére és lebonyolítására• ' t : -• ' | ■ I _ ff_________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents