Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1965-09-02

,» egy müvet, máshol pedig kiadják, ez elég baj, nincs meg a kommunista kapcsolat a kiadók vezetői között. Jó lenne megbeszélni a problémá­kat, hogy milyen indokkal utasították el. • A Kossuth Kiadóban nemcsak kiforrott anyagokat adnak ki. A pártokta­tás anyagainál azonban már állást kell foglalni. Egységes paraszt­osztály, kiadtak egy ilyen anyagot, ugyanakkor a fogalom tisztázását, kihagyták. A KB. mellett működő munkaközösségek olyan lassan jelent­keznek egy-egy problémával, hogy nem tudják kivárni. A kiadó kommunista funkcionáriusait időközödként kultúrpolitikai kér­désekről tájékoztatni kellene. Aczél elvtárs egy éveen egyszer tájé­koztatót adna, amivel elősegítené-munkájukat. Ha lehetne ezt a hatá­rozat közé venni. Sebő elvtársnő Jónak tartja és egyetért az anyaggal. Helgtes, hogy a továbbképzést az ideológiai képzettségben és az egyetértésben látja a jelentés. Szakemberek tartanak eleven ideológiai kérdésekről előadást, vegyes hatása van ennek, nagyon kevesen vesznek részt és azok sem veszik ko­molyan. Jó lenne, ha a pártszervezetek foglalkoznának ezzel, hogy ko­molyan vegyék. Pártiskolai tanulással kapcsolatban. Nagyon nehéz a kiadótól pártis­­^ kólára menni. Van olyan határozat, hogy egyetemet végzetteket ne küld­jenek pártiskolára, de nem is akarnak menni. A speciális tanfolyamok es az esti egyetem az, amivel foglalkozni kell. Az elvtársak emlitik, hogy a Tankönyvkiadó nem rendelkezik azzal az önállósággjtl, hogy egyedül szabják meg a tankönyv tartalmát, ez tovább­ra is igy kell,.hogy menjen. Jogos követelmény, hogy ha nem eléggé kiforrott anyagot kapnak, akkor vitatkozzanak és a pártszervezet ne engedje kiadni. Hívják me^ a szak­embereket a vitákra, amelyeket igényéinek. Ehhez a kerületi Pártbi­zottság is segit a felső pártszerveknél. Hívják meg a szakmai vitákra a kiadó embereit. A kiadók munkájának összehangolásával egyetért. Itt vannak pozitív dolgok is, mert az e­­gyik nem adja ki, helytelen álláspont miatt, kiadja a másik. A tervtárgyalások, ahol az évi tervet megbeszélik nem alkalmasak- e, hogy ilyen problémákat megbeszéljenek és összehangolják munkájukat? Évenként egyszer kiadói tanácskozás van. Konkrétan müvekre? szerzők­­/— re kellene értékelni az elmúlt évet. Úgy tudja rendszeres ós jó a í kapcsolat a Főigazgatóság és a pártszervezet között. Közöltek olyan véleményt, hogy a titkár elvtársak is aktívabbak lehetnének. .Kulturforradalmat jelentő feladatokkal nem foglalkoznak, inkább a kri­tikával. Az összes könyvkiadásnak csak minimális része az, ami a falu­siakat érdeklő, azt is csak a falusi értelmiségek, vagy alkalmazottak olvassák. _________________________________ák___________________________-ft-

Next

/
Thumbnails
Contents