Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1963-06-13
1 ! ' " " ■ ! 1 § s- lo -Az egyik ilyen terület ahonnét a művezetők utánpótlásának kisebbik részét meg lehetne oldani az az egyetemről és a technikumról kikerült fiatal műszakiaknak ebben a munkakörben való foglalkoztatása. Ez az utánpótlási lehetőség csak egész minimálisan van kihasználva, oka ennek nem.más, mint ebben a kérdésben is évek óta kialakult helytelen gyakorlat, amelynek alapján a legritkább esetben fordul elő, hogy fiatal műszaki dolgozókat művezetői munkakörben foglalkoztatnak# A másik terület művezetői tanfolyamokon való felkészítése az erre legalkalmasabb szakmunkásainknak. 1952-től 1961-ig ilyen tanfolyamok az ÉM. területén szinte egyáltalán nem voltak, 1961-től az ÉM. ismét indított be ilyen tanfolyamokat. Ezekről a tanfolyamokról az általános vélemény jó, legtöbb problémát a szakkönyvek hiánya, s egy néhány esetben az előadó gyenge felkészülése okozza. A meglévő hibák sürgős kijavításával feltétlen ezeket a tanfolyamokat továbbra is fent kell tartani a szükségletnek megfelelően szélesebb körben el kell terjeszteni. Ezeken a tanfolyamokon politikai oktatás egyáltalán ninos, ezt \ mindenhol hiányolják, bár a politikai oktatásnak e tanfolyamok tematikájának beiktatásán lehet ugyan vitatkozni, ennek ellené- 3 re is a ml véleményünk az, hogy helyes lenne ezt megoldani. A művezetői tanfolyamokra való kiválogatás általában megfelelő. Minden vállalatnál a lehetőséghez mérten legalkalmasabb dolgozókat javasolják a tanfolyamra. Az egész probléma megoldásánál azonban van egy nagyon komoly mértékben visszahúzó erő. Véleményünk szerint megnyugtatóan nincs megoldva a vállalatoknál a-művezetők fizetesenek a kérdésé. Jelenleg az a helyzet, hogy 2goú Ft-tói 245o Ft-ig mozog a művezetők fizetése. Azok a kőművesek, ácsok, és egyéb szakmunkások, akik szakmai képességeiknél és egyéb adottságaiknál fogva alkalmasak lennének művezetőnek a legritkább esetben vállalkoznak;erre a feladatra, még ritkábban a művezetői tanfolyam elvégzésére, mert tudják, hogy felelősségük ezáltal nagymértékben megnőne, ugyanakkor anyagiakban hátrányo-XXj i I