Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1963-06-13

V ■ - ■ - ■ • 1 i . ' ' r ’ . i r- 11 -sabb helyzetbe kerülnének. Nem kívánjuk részletezni ó problémát, ennek súlyát minden vállalat nagyon komolyan érzi, s a feladatok végrehajtása sürgős megoldást követel ezen a területen is* A művezetői hérek megoldásánál elsősorban arra gondolunk, hogy a vállalatoknál meglevő lehetőségeket kell jobban kihasználni, egy­részt a művezetők alapbérénél, másrészt viszont a művezetőknek ki­tűzött prémiumoknál, Ma ugyanis az a helyzet, hogy amig egy épí­tésvezetőnek egy évre kitűzött prémiuma’7-8 ezer forint, addig a művezetőknél legtöbb esetben 1-2 ezer forint között van. Ugyanez vonatkozik a célfeladatoknál kitűzött prémiumoknál is. Az fel­tétlen helyes, hogy különbség van az építésvezető és a művezető prémiuma között, ezt a különbséget azonban túlzottnak tartjuk, összefoglalva: Az V. kerületi építőipari vállalatoknál dolgozó művezetők munká­jával kapcsolatban csak néhány gondolatban vezettük fel azokat a hiányosságokat, amelyek komoly kihatással vannak általában a mun­kára. Azt befejezésül is szeretnénk elmondani, hogy művezetőink zö­me becsületes, áldozatkész, közreműködésük nélkül az eddig elért e­­redmények nem valósulhattak volna meg, képzettség tekintetében mé­gis olyan hiányosságok jelentkeznek, amelyeknek megoldása feltétlen szükséges, s itt szeretnénk felvetni még azt a problémát, hogy nem­­/-— csak a művezetők utánpótlásának kérdését kell megoldani, 'hanem na­gyon sürgősen meg,kell oldani a jelenleg művezetői beosztásban dol­gozók továbbképzését is. Ennek megoldásával egy pár vállalat már próbálkozott, kevés eredménnyel, a végleges megoldást abban látnánk, ha a mai követelményeknek megfelelően kialakított tematikával, rend­szeres minden évben megismétlődő művezetői továbbképzés folyna, tér mészetes érvényre jutnának ezeken a tanfolyamokon az adott terület sajátos műszaki problémáinak oktatása is. Ma már elképzelhetetlen az, hogy lo-15 évvel ezelőtt elvégzett tanfolyammal az ipar jelenle­gi fejlődési ütemével egy vezető lépést tudjon tartani és munkaterü­letén helyt tudjon állni. * ■32) r

Next

/
Thumbnails
Contents