Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1963-06-13

Egy részük ugyan részt vesz a pártoktatásban, Se legtöbb eset­­. ez oaar ormai, mert az alapos, rendszeres felkészülés há­nyáik. A művezető tanfolyamokon politikai oktatás nlnos. Ugyan­oMatás fü t”6bWtéP8tf »«• Magasabb politikai oktatás formára nem Is mernek jelentkezni, mert érzik, ho-v ala­osony előképzettségük miatt nem tudnának helytállni, A Párt és társadalmi szervekkel valé kapósolatrél az általános relemeny az, hogy Jó. Képességeikhez mérten a művezetők bekap­csolódnak a mozgalmi munkába, van közöttük sok párt -s szakszer-ZT172X7 &klk 3 tóJUk Ma0tt ^képességükhöz lehetőségükhöz mértén el is végzik, de e munkában is éooen a n képzettség hiánya miatt a megfelelő színvonal hiányzik. ;T rendszerei érték Véleményünk szerint az iparban a verseny kampányszerű fellen­düljenek es utána történő visszaesésnek is ez az egyik 0va Egy bizonyos Ideig az építésvezetők segítségére futja erejük­ből a szervezésen túl „gy a munka feltétel biztosítása mint a verseny értékelésére is, ezt követően azonban elmarad 2 d “gó­rt ^u^ik!^1 a——** - £. ^ Frtebb tmníYal6’ !l0«y megoldjuk a művezetők ideolégl­­ai képzését. A pártoktatáson túl helyes lenne a művezetőin­olyanokon is rendszeres politikai oktatást is tartani A-ok’rt viszont. akik alankte^o + 'i-ox * Azokat Q,u aiapkép^etfcség szempontjából meglel- terek tra-n sabb oktatási formára kell -Javasolni 7>rtb. '2 j , . . ' x Jf-VrtSoini, tertsKerve'/iOteknrer- mi,,. U t a l 2ÍT*“* keU adni’ ahhoz> h°ey részvételük a'noli­­érni b n Sbrín meSfeleld ártalommal rendelkezzen. El kell rni, hogy a művezetők úgy a belpolitikái mint a ku pfeit t ■ időszerű kérdésekben tájékozottak legyenek. ' ' W fe^aMlLXLtflnpótlásánnk biztosi té„n ^ Utanp6tlá3át területről lehet elsősorban bizto­■Í' -------------— I .1 —---------------------­­­- |-n I MV-irrrtiii__»j|jMM#^- 9 -r

Next

/
Thumbnails
Contents