Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1962-05-17
részletének-/látásmező/'milyen szerepe van a szocializmus építésében, A s z akt iárgyon'keresztüli növelésben általában' logkézcnfekvőbt 1 és szakmai szempontból ís igen fontos a világnézeti nevelés* -Ezai azt értjük, hogy az oktatók különleges hangsúlyt fektessenek az ill > ^ tő szakmai anyag világnézeti, filozófiai alapjainak és összefüggé\ séinek feltárására, hogy a szaktudomány oredrxónyoit és problémáit V a dialektikus materializmus szempontjából tudatosan elemezzék, . Ide tartozik az is, hogy az oktatók ismerjék ós tudományosan kritikailag mélyrehatóan elemezzék a különböző burzsoá irányzatokat és nézeteket és tudományos eszközökkel, érvekkel leplezzék le azokat a'hallgatok előtt* A fentiekből következik, hogy,ez a feladat a színvonalas marxista-leninista oktatómunka része, * Ha e követelmény alapján vizsgáljuk az egyetemi oktatómunkát azt kell megállapitanunk, hogy ennek csak részben tesz eleget, TöbL í oktató az anyag ideológiai vonatkozásaival osak a bevezető előadá--. ~~ I—stfebőrtoógiaiko'ziktoYTtána "leadja" az anyagot,Különösen ez a hely* < zet az első évfolyamokon, ahol az.úgynevezett alapozó fa általános * tantárgyak előadására kerül a sor, A felsőbb évfolyamokon a helyzoa már jobb, /Tapasztalataink ós a hallgatók véleménye szerint is néhány kommunista és rom kommunista oktatónál különösen megmütatkozl1 a színvonalas világnézeti nevelőmunko, A sok közül megemlítjük itt 1 TTK-ról Nagy Károly, Marx György - a Bölcsészkarról Király István, Zsigmond László, a Jogi karról Világhy Miklós, Eörsi Gyula nevét,/ . A világnézeti nevelőmunkával kapcsolatban nemcsak az a problé^ ■ ma, hogy egyes oktatok nem has.ználják ki eléggé o téren a tárgy * adta lehetőségeket, hanem az is, hogy egyes oktatók saját’ ttíAomány / águk egyes kérdéseiben sem foglalnak állást, hanem megelégszenek j a különböző nézetek pozitivista ismertetésével, Nyilvánvaló,. hogy f 'szaktárgyon keresztüli világnézeti nevelőmunka alapvető feltétele az oktatók felkészültsége. Az a tény, hogy az oktatók egy része tudatosan nem fojt ki ik jellegü tevékenységet többek között arra is visszavezethető, hogy / nagyon kevés a szakmai világnézeti vita és az állami és párt vezető- # / keveset tett eddig e helyzet megváltoztatása érdekében, A jó kezdői" ményezések közé tartoznak a könyv, tankönyv, jegyzotviták, a Szokfü * vita a történészeknél, a fizika-filozífiái problémáinak vitája a 'TTK-n stb. Ezzel kapcsolatban lka, kall vetni a Világnézeti Nevelést Bizottságok munkájának problémáit. A Világnézeti Nevelési Bizotts^o- © mrhkájánaF előterébe másodlagos jellegű feladatok kerültek, mint pí ^ £,*• • 5 — _____________________________t o_________________________________________ r