Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1962-04-19
f : Napirendi pont:. A Belkereskedelmi Minisztérium Pártbizottságának munkája az 1959- október 22.-i határozat végre - hajtásában. Előadó; Szente Imre elvjárs Belker. Min. Meghívottak: Keserű Jánosné elvtárs MSzMP KB. Halász János elvtárs B.elker. Min. Szigethi Gyula elvtárs " " Varga András elvtárs V. kér. PB. Szente elvtárs: ! ■/ ; . _ • ly-dó" Ki égé szi tás. Az anyag jellegével kapcsolatban ugy érezzük, hogy az előterjesztéshez el kell mondani, hogy a tárgyalt napirendet nem lehet elszakítani a pártmunka összességétől. Ahol a tárgyalt kér - dássel jól foglalkoznak, ott jól megy a pártpolitikai munka. Ahol a gazdasági ellenőrző tevékenységgel kevesebbet foglalkoznak, ott a pártmunkával baj ven. Beszámolónkat a politikai életünk része - ként fogjuk fel és igy is tesszük meg jelentésünket a Pártbizott -0. ságnak. Hangsúlyozom, hogy elég nehéznek látszik a hároméves mun - néhány oldalban rögzíteni. A jelentésünket széleskörül vizsgálat és beszélgetés előzte meg, ezt a Pártbizottsági ülésen is megbe „ - szeltük és igy tér j esztettük 'a kerületi Párt-Végreha jtó Bizottság ele. Néhány problémával az elmúlt évben szembe találtuk magunkat. Ezeknek a lényege az erkölcsi politikai fogyatékosságok voltak, néhány pártűs gazdasági vezetőnél, amely kihatott a minisztérium munkájára. Ugy gondoljuk, hogy ezek felszámolása után a hangulat is normalizálódott. Mindazok a hibák, amelyek előfordultak, nem jellemző tulajdonságok a minisztérium életére. Ugy láttuk, hogy a kispolgári nézetek kerülnek előtérbe. Ebben én is"hibás vagyok] valamint a gazdasági és párt vezetők is. Intézkedéseket tettünk, hogy ilyenek a továbbiakba^ ne forduljanak elő. Határozottabb fellépést kell tanúsítanunk ilyenekkel szemben és többször alkalmaztuk a fegyelmezést. Egyben törekszünk a gazdasági vezető vezető elvtársakkal való együttműködésre, hogy a mini sztó - riumon belül jó legyen a munka. Vass elvtárs: Az egyik kérdést Szente. elvtárs megmagyarázta. De felmerül a kér - dás, hogy kellően biztositotta-e a Párt-Végrehajtó Bizottság és„a Pártbizottság a gazdasági munkával valá foglalkozás mellett a párt élettel valé foglalkozást. Ezzel milyen formában foglalkoztak, milyen kérdéseket tűztek napirendre. A jelentés befejező részében arról van szó, hogy a népgazdasági szemlélet feljészté sével többet kell foglalkozni. A jelentésben ezt nem „tárgyalják, hogy milyen módszerekkel sikerült előrelépni, milyen mértékben. Milyen modon akarják fejleszteni. Ezt a káráést konkrét!zálta-e a Párt-Végrehajtó Bizottság as a Pártbizottság. Vannak tipikusan szakszervezeti munkára vonatkozó dolgok /pl. uji - tás/, több ilyen pontja van a tervezetnek. A szakszervezet segítségét milyen mértékben vették igénybe ehhez a munkához ? 2 /"'■ójró . jr