Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1960-11-16

- 13-i Á jelentésben a 2, oldal végén van, hogy a Politikai Bizottság határozatának végrehajtása megfelelő Ütemben folyik. Az ütem szó nem helyes, ezt a munkát nem lehet különböző szakaszokba ütemezni. "nnek a munkának a folyamatossága a meginduláskor februárban megkezdődött és nekünk is volt a végrehajtással kap­csolatban nem elfogadható nézetünk. Képviseltük azt, hogy év végéig kell végrehajtani, ráérünk még, azonban az alulról jövő nyomás és a Budapesti PB tájékoztatása afelé vitt bennünket, hogy egészségesebb s lássunk hozzá a határozat megvalréitásához. A felmérő kimutatás és a ténylegesen befolyt dij között van el­térés. Ez a külföldről hazatérők fizetéséből, a szabadságról haza­térők fizetéséből és a fluktuációból adódik. Egy határozati javaslatot javasoltunk, többre nincs szükség. Ezt, ha sikerül megoldani az év végi befizetéshez a politikai munka viteléhez nagy segitséget adna a gazdasági osztálynak és, ha ezen a titkári értekezleten sikerül lökést adni a munká­nak, a Politikai Bizottság határozatát is sikerülne megfelelően befejezni. fi te Kérdések: Kardos Géza et. Hogy lehetséges az, hogy olyan vállalatok, akiktől el lehetett volna várni, pénztárkönyvet nem vezettek? "orsos László et. Jusztin elvtárs azt mondja, hogy a pártszervezetek hibái tükröződ­nek a túl és alulfizetések miatt, i’elhivtuk-e időben erre a tényre a pártszervezetek figyelmét? Jusztin ?ál et. > *" ~ * " A pénztárkönyv vezetését ott mulasztottuk el, ahol elkövették, hogy felvették a hivataltól a pénzt és ott számoltak el, A K.V. te felhívja a figyelmet, hogy külön pénztárkönyvet kell vezetni. Mi ilyen visszaéléseket tavaly tapasztaltunk, az idén még nem találkoztunk ilyennel. Borsos elvtárs kérdésével kapcsolatban: - Év elején a Politikai bizottság határozatát titkári értekezleten megbeszéltük. Tájé- ' —­koztatva lettek az alapszervi titkárok, de van olyan tapasztalat, hogy sokszor a titkár elvtársak otthon nem mondják el, hogy mi­ről volt szó a titkári értekezleten, nem tájékoztatják a vezetőség tagjait. Ezért körlevelet is küldtünk ki a Kongresszus után s kü­lön beleírtuk, hogy az 5ooo.-Ft-on felüli jövedelem után 16o fo­rintot szedjenek be. Az a véleményem, hogy adm. is felhívtuk a pártszervezetek figyel­mét és a szükséges tájékoztatást is megadtuk. Pogácsás elvtárs: A munkatervbe a II, félévbe állítottuk be ennek megvizsgálását, hogy lássuk, hogyan alakult az I. félévben a helyzet. Van egy csomó tapasztalat. Először is el kell dönteni a kerületben is, hogy a kongresszus határozatát betartsuk. Véleményünk szerint ez a helyes és igy is foglalkozunk vele. A jelentést is megnéztük, helytálló. Be azért mi nem tudjuk elfo­gadni az alulfizetőknél az ilyen fajta megfogalmazást, hogy ez I rajtuk kivül álló hiba; yjjjj) ÍL. - imn——i——— ' - ____' ----------------------- - re _ . ... .Ctt.. ' - . ---------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents