Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1960-07-27

Tag- ás taftjelöjLt felvételi munka 1959.1.-1960.VI.-ík. ▲ kerületi Párt-Végrehajtóbizottság legutóbb 1959. elején hozott határozatot a kerületi alap szervezetek pártépités! tévé kény és égéről. Az akkor hatétt határozatok végrehajtásával javult a felvételi munka, mely megmutatkozik a párttagság szociális összetételének javulásában, a tagjelöltekkel való foglalkozásban, megrövidült a bonyolítás ideje és mind &z alapszervezetek, mind a kerületi Pártbizottság több gondot fordított erre a munkára. Mindez még további javításra szorul azért is mert komoly mértékben nő a vezetőségek ezzel kapcsolatos munkája, nö­vekszik azoknak a száma, akik figyelembe jönnek, mint a párt tagjelölt­jei és vannak olyan jelek, amelyek arra mutatnak, hogy felületesség, és a politikai tartalom hiánya mutatkozik a felvételek egy részénél. A párt VII.Kongresszusa foglalkozott a pártópitéssel ós olyan célt tűzött ki, hogy a legfontosabb a páx feladat a párttagság minőségi javítása. Általában növelni kell a párt vezető szerepét, fokozni kell harckópességót, nagy gondot kell fordítani a párt munkás-magvának nö­velésére. Nem szabad minden áron, - a Szervezeti Szabályzat előírásait figyelmen kivül hagyva - tagokat felvenni. Nem okvetlenül végez rossz munkát az az alapszervezet, mely hosszabb ideig nem vesz fel uj párt­tagokat. Pártsz®rvezetcinkek a nagyobb figyelmet a minőségi erősítésre kell fordítania s nem a mennyiség növelésére. Állandó feladat legyen fa a párt tovább erősítése úgy összetételében, mint minőségében s mindig szemelött hgyen a VII.Kongresszus azon meghatározása, hogy pártunk erősebb azért, mert nincs bónn a pártban: l.az a pártellenes kategória, amely 1956 előtt befurakcűott. 2. nincsenek benn a karrierista elemek, 3. nincsenek benn azok a bizonytalan százezrek, akik ingadozást és bi­zonytalanságot vittek a párt soraiba. Joggal elmondhatjuk, hogy pártunk ma erősebb, mint az ellenforradalom előtt volt. Az elmúlt másfél évben a kerületben felvett uj tagjelöltek szociális összetételének alakulása kielégítőnek mondható. Az elmúlt másfél évben jóváhagyott tj.felvételek száma: 1.028. elutasítottak száma: I53 A felvettek összetétele: 750 férfi, 278 nő Budapest, 19C0. julius 15. I

Next

/
Thumbnails
Contents