Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.10.a/4)
1960-06-01
Arra szeretnék utalni, hogy az elmúlt hónapok alatt több minisztériumnál tájékozódtunk, hogy a minisztériumok pártellénőrzésével kapcsolatban mi az helyzet és egyes helyeken milyen módszerekkel próbálják a feladatokat végrehajtani. Az eddigi vizsgálatok alapján az a tapasztalat, hogy a legszervezettebb formát a pártszervezet munkájával kapcsolatban a Tervhivatalban találtunk. A legdinamikusabb munkamódszerek a legszínesebben itt jelentkeztek.Ezeket a módszereket a többi területekre is át lehetne vinni, a terület sajátosságainak megfelelően. Átennivalók 6. pontját illetően a ±ra a feladatok az O.T. vezetőségére és munkatársaira nagyon nagy leterheltséget jelent. 1udjuk, hogy a II. ötéves terv mellett egyéb feladatok elvégzése is hárul az O.T.-ra és ez a vezetés részére nagy leterheltséget jelent. Az O.T. pártszervezete ezt a nagy leterhetltséget motorként próbálja megoldani a hivatalban és nagyon sok kérdésben olyan kezdeményezést hajt végre, amely ilyen leterheltség mellett a hivatal vezetésnek volna a feladata. Ezt érdeméül lehet felhozni a pártszervezetnek és ezen keresztül sokkal inkább tudják a nagy feladatok megoldására mozgósítani az erőket. A feladatokhoz mérten az O.T, vezetését ki kellene szélesíteni, meg O' kellene erősíteni.Van olyan„eset a sok külföldi tárgyalás miatt, hogy egy vezető marad itt. Amit SZalai elvtárs elmondott fennáll és ezt az adott helyzetben érdeméül lehet felhozni a pártszervezetnek. Azért is helyes ez, mert az a tapasztalatunk a megbeszélés során, hogy a gazdasági vezetés és pártvezetés között a legteljesebb összhang van. Nincs olyan látszat} hogy a pártszervezet a gazdasági vezetés tudta nélkül csinál dolgokat. A vezetés választás óta - és ezt minden egyes elvtárs alátámasztott - nagy változás következett be az Országos Tervhivatal pártszervezetének az életében. Azt tapasztaljuk, hogy a Végrehajtóbizottság nemcsak a feladatok kiadásával foglalkozik, hanem előtérbe kerül a határozatok megtárgyalása is. Szépvölgyi elvtársat emelik ki, aki mint párttitkár ellenőrzi az egyes alapszervezetekben a munkákat. Örökösen visszatérő probléma a kapcsolatoknak a kérdése. Azt hiszem, hogy itt erősen fel kell figyelni azokra a véleményekre, amelyeket az ré'' elvtársak elmondtak, hogy az egyes főosztályok és minisztériumok kapcsolata terén kellene előbbre lépni. Ilyen értelemben egyet értek azzal, amit Kiss elvtárs befezetőjében elmondott. Felvetették az elvtársak, hogy leiró jellegű a jelentés. Az egyes dolgok tárgyalásánál visszatérő rpobléma, hogy a jelentések vagy túl sokat akarnak átfogni vagy egy konkrét területtel kapcsolatban tájékoztató jellegű anyagok kerülnek tárgyalásra. Az a véleményem, hogy a kapott feladatnak megfelelően és döntően abból a célkitűzésből kiindulva a fő kérdés az volt, hogy áttekintést kapjunk, hogy az OT pártbizottsága hogyan foglalkozik feladat-körével és milyen tevékenységet fejt ki. Az a véleményem, hogy ha egyes területeken jobban fejtettük volna ki a kérdéseket az is tájékoztató jellegű lett volna. Egyet értek azzal amit Fekete elvtárs felvetett, hogy a meglévő fogyatékosságok nincsenek kellő határozottsággal felvetve annál is inkább, mert ami a határozottságot illeti az elmúlt hónapokban az O.T. megtárgyalta és intézkedéseket tett. Egyet értek azzal is, hogy fogadjuk el a jelentést azzal a változtatással, hogy sokkal határozottabb formában vessük fel a tennivalékat. , , Az állóeszközökkel kapcsolatban: - itt az a helyzet, hogy erre vonatkozólag az elmúlt hónapokban a Gazdasági Bizottság állást foglalt és ebben Kiss elvtárs is egyetért, hogy az adott helyzetben olyan határozat született,hogy megvan a lehetősége annak,hogy érdemes használt gépeket,akár elfekvő anyagokat a termelésbe be lehet vonni. Ak__________________________________ — 5 — í'"V // ' 2*** Kardos Géza elvtára: r.