Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1960-06-01

* / o I j­­j fő HH f V » ■ff'1' W ; í ‘ ’ Kiss Árpád elvtárs: Szeretném tájékoztatni az elvtársakat a pártszervezet munkájának meg­javításával kapcsolatos eredményekről, amelyeket érdemes megtárgyalni, mert követendők. A párt politikájának eredményeként az OT-ban is lehetove vált, hogy a korábbi hibák kiküszöbölése 3orán egy hibát különösen kiküszöböljúnk. Most minden előfeltétele megvan annak, hogy a kommunisták és a dolgo­zók aktiv javaslattétellel is résztvegyenek a munkában. Ezt pedig csak úgy lehet csinálni, hogy a hivatalvezetéstől kapott tájékoztatást a pártszervezetek leviszik a dolgozókhoz, azok kezdettől részesei a munkánál:, magukénak érzik azt és szerves résztvevőivé válna): a végre­hajtásnak. E tájékoztatás korábban is meg volt, csak nem jutott ilyen módon tovább. A vezetőségek újraválasztása óta a legnagyobb változás itt van. Azt lehet mondani, hogy a jog mellé a pártbizottság megterem­tette a lehetőségeket ahhoz, hogy a párttagok megfelelően kialakítsák a véleményüket. Javasolom, hogy a Vógrehajtóbizottság hozzon olyan határozatot, hogy az OT pártszervezete az OT dolgozóinak magatartását a társszervek felé vizsgálja meg és javítsa meg. y Itt különösen szemléletbeli problémákra és ilyen irányú tisztázásokra és segítségre gondolok. Ajtai Miklós elvtárs: Sokszor felmerül a tárcákkal való kapcsolat problémája és ebben a párt­­szervezetek része. A terv és végrehajtás során is vannak viták és ezek j természetesek is. Ezek a viták kicsiben máshol is /majdnem mindenütt/ jelentkeznek. A mihisztérium e problémákat csak önmagában nézi, de az OT azt az egész népgazdaság szempontjából vizsgálja. A kétféle szem­lélet nem teljesen azonos eredményekre vezet. Ennek a kettőnek az egyeztetése adja meg a jó tervet. Fontos, hogy ez a vita elvtársi légkörben folyjék. Egy sor térületen ez már igy is van. Azt hiszem - bár a magam részéről nem helyeseltem, hogy a minisztériumok illetve az OT pártszervezete között rendszeresen, állandóan ilyen kapcsolat legyen, de éppen ez az a kérdés ; a közös munkának a szelleme, légköre; elvtársi munkastílus, amely alkotni kénes. És ennek a meg­­teremtése egyik fő kérdése kell, hogy legyen a pártszervezetek . közötti kapcsolatnak. Ez sokat segithet konkrét kérdésekben van eredményes alkotó munkában. Éf|§ fejj Ifi 4| A választások idején az OT-ban komoly nehézségek voltai:. Miután az uj pártbizottság működésbe lépett voltak aggályaink. Megemlítem: úgy látom, hogy az OT kommunistái ezt a kérdést megoldották. Az OT-ban elég komoly nehézségek vannak: az OT lényegesen leszűkült /létszámban/ szervvé vált. Valamikor 18oo fő dolgozott ott, 1956- ban looo fő, jelenleg pedig 600 státusz van /ez sincs mind betöltve/. Szépvölgyi Zoltán elvtárs: Azt szeretném elmondani, hogy az OT pártbizottsága a közelmúltban tárgyalta az OT munkájánál: legfontosabb kérdéseit. A„megoldandó dolgok közé tartozik a társszervekkel való kapcsolat kérdése is. Úgy gondoljuk, hogy abban amit az elvtársak elmondtak nagyon sok igazság van, de egy dologra vigyázni kellene - Köves elvtárs hozzászólásában jött ez ki - ne általánosítsunk. Nem lehet azt elmondani, hogy az OT apparátusára jellemző, hogy ilyenek. Mi arra kérjük az elvtársakat, hogy ha ilyenekről tudomást szereznek hívják fel a figyelmünket. Ugyanis fordítva is előfordul. Az itt el­hangzott jelzéseket tudomásul kell vennünk. Ü_ i ; r—— " —— r

Next

/
Thumbnails
Contents