Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.10.a/4)

1960-05-04

Az elvtársnő pártszeríien bírálta a vezetőséget, Nagy elvtáranő szemé- L ® lyét is. Az elvtársnő kérte zárják le ügyét, nem zárták le, most a Végrehajtóbizottságnak állást kell foglalni, le koll zárni az ügyet. Mireisz elvtársnő elmondta, úgy mint itt a VB előtt is,hogy két eset­ben is volt a pártszervezetnél pártmunkát kérni. Ebben a kérdésben, hogy ez idekerült mint fegyelmi ügy Nagy elvtárs­nőnek is vannak hibái. Az elvtársnőnek és kétségtelen Nagy elvtársnő­nek is a magatartása szubjektív. Nagy elvtársnő feljegyzésében súlyos feltevések vannak az elvtársnőt illetően: züllött erkölcsi életére vonatkozóan. Mire alapozzák ezt a Nagy elvtársnőék, ha nem is ismerték? Ez nem a mi véleményünk. Sós elvtársnő bejött és kijelentett dolgo­kat. Én azt mondtam vizsgálják ki. 1952-óta lakott oós elvtársnő ab­ban a házban, ahol Mireisz elvtársnő. S^y ismerkedési esten szereztem tudomást Sósnéről. 1957 előtt a HM _ pártszervezetben voltam. Sósnét soha nem láttam és ne' tudom, hogy te mint bizalmi hozzátartoztam volna. Hogy pártcsoport értekezleteken nem veszek részt. Egy esetben hivott a Simonná, amikor iskolába jártam és oda kellett mennem. Sebes Sándor et. Mireisz elvtársnő felszólalásában elismerte, hogy hibát követett el. Én ezt úgy értékelem, hogy az elvtársnő értékelve saját tevékenységét 7 látja hibáit is és elismeri. Nagy elvtársnő részéről egyetlen hang nem hangzott el a saját munkáját,magatartását illetően, nem próbálta fel­tárni, hogy ő mennyiben járult hozzá a kialakult helyzethez. Itt ezen az ülésen^ ha a magatartásáról szó esik, rögtön közbeszól. Azt hiszem, hogy ez a különbség impressziónál ja a VB tagjait. Objektívon próbáljuk éld inteni a helyzetet, hogy a kialakult viszony, ellentét káros „a kör­zeti pártszervezet munkájára, kihat a körzeti pár ttagság munkájára. Szeretnénk ezt a helyzetet ott megváltoztatni, erősíteni az egységet és javítani a munkát. te Nagy elvtársnőnek és a vezetőségnek is törekedni kell arra, hogy az a helyzet, ami kialakult megváltozzon és eddig azt látjuk, hogy ilyen törekvés nem volt, ami az ellentétet kiküszöbölné. Szubjektív'alapon élezték a helyzetet, amit mutat az is, hogy a Nagy elvtársnő olyan dol­gokat hozott fel, hogy Mireiszné zsidózott. Ahogy a jelentés itt is­meretes ez nem volt zsidózás,nem volt antiszemita vonás. Pelveti, hogy maszeknál dolgozik. Ha a párt ezt nem kifogásolja, akkor ezt felvetni egy párttaggal szemben semmi más célt nem szobái, mint a párttagot rossz színben feltüntetni a párttagság előtt. Látni kell a Nagy elvtársnőnek azt is, hogy Mireisz elvtársnővel a vi­szonya akkor változott meg, amikor ő megbírálta Nagy elvtársnő magatar­tását, Ettől kezdve bíráltak nagyon szigorúan a magatartását, vették észre, hogy nem végez pártmunkát stb. Ez mintha a bírálat elfolytása lenne. Jó lenne, ha a Nagy elvtársnő saját magatartását kritikusabban 7 * * nézve döntés lenne a körzeti pártszervezet munkájára.. | • 7 ■ Tudjuk, hogy a legnagyobb körzet, nagy érdeme van Nagy elv társnőnek, de ha ez igy fog tovább is menni, ez a munka rovására megy és, le fog romlani a munka és ketté szakítják a pártot: egyik csoport t terelsz elvtársnő mögött, a másik a Nagy elvtársnő és a pártveae tőség között fog kialakulni. ________________jo_________________, r.

Next

/
Thumbnails
Contents